Ma jobb üzlet levágni egy lábat, mint megmenteni
Magyarországon évente nagyjából kilencezer lábat amputálnak, és a cukorbetegek számának növekedésével ez a szám folyamatosan emelkedik – idézi a lap. Az amputációk több mint a fele azonban elkerülhető lenne, ha az egészségbiztosító nem a lábak levágásában, hanem a megmentésükben tenné anyagilag érdekeltté a kórházakat, illetve, ha létrejöhetne az intervenciós radiológia országos hálózata, amelynek megvalósulását a szakma évek óta szorgalmazza.
„Olyanok lábát is amputálják ma Magyarországon, akiknél ez értágítással elkerülhető lenne, ám a finanszírozás a mai napig az elavult technikákat preferálja” – állította egy konferencián Dózsa Csaba egészségügyi közgazdász. Bánsághi Zoltán, a Magyar Kardiovaszkuláris és Intervenciós Radiológiai Társaság elnöke a Világgazdaság érdeklődésére ezt tulajdonképpen megerősítette azzal, hogy elmondta: amíg az úgynevezett intervenciós radiológia keretében végzett érmegnyitáson az alulfinanszírozottság miatt több tízezer forintos a veszteség, addig egy amputációért a kórházak többet kapnak, mint amennyibe a beavatkozás kerül.
Forrás: vg.hu
A cikkben hivatkozott linkek:
Ajánlataink
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Komoly hatása van az alkoholnak az edzésed eredményére
- A tudomány is igazolta azt a trükköt, ami ráveszi a gyereket a rendrakásra
- Autizmus spektrumzavar diagnózisa mesterséges intelligencia segítségével
- Kapcsolatot találtak az alvási apnoe és az agyi elváltozások között
- Pikali Gerda: „Szeretnék egy kis nyomot hagyni a világban”
- Összefüggést találtak a leggyakoribb szexuális úton terjedő betegség és a méhnyakrák között
- A dió egy csoda!
- Hatástalan lesz a fogamzásgátló, ha rosszul tároljuk
- A tenger kedvező egészségügyi hatása
- „Sokkolta a családot, amikor cukorbeteg lett a 9 hónapos kislányunk ”
- Hogyan csökkenthető a trombózis kockázata a várandósság során?
- Utazás, nyaralás babával – mire figyeljünk?
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!