Pikkelysömör: mire figyeljünk nyáron?

2014. 07. 05.
|
A pikkelysömör a bőrt, a hajas fejbőrt és a körmöket érintő, esetenként ízületi gyulladással társuló betegség. A nyári időszakban a lengébb ruhadarabok viselése még inkább felhívja a figyelmet a legtöbbször a hajas fejbőr, a térd, a könyök és a körmök területén jelentkező jellegzetes tünetekre.

Hogyan vizsgálható?

„A pikkelysömör, más néven pszoriázis tünetei nemtől és kortól függetlenül megjelenhetnek, kialakulásában genetikai és környezeti faktorok egyaránt szerepet játszanak. A bőrt, hajas fejbőrt, körmöket érintő betegséghez ízületi gyulladás is társulhat. Előfordulása hazánkban 2-3%-ra becsülhető” – mondta el dr. Vincze Ildikó bőrgyógyász-kozmetológus, a Dermatica orvosa. A pikkelysömör megjelenhet bármely életkorban, így akár már születéskor vagy 80 éves kor felett is. A tünetek jellemzően fiatal felnőttkorban jelentkeznek először, ekkor gyakran a hajas fejbőrön észlelhetők elváltozások. A betegség tünetei – vörös, vaskos, pikkelyes foltok, melyek a térdeken, könyöknél, fejbőrön és testhajlatokban alakulnak ki – annyira jellegzetesek, hogy a bőrgyógyászati vizsgálat alapján felállítható a diagnózis mellett csak ritkán van szükség szövettani vizsgálatra is. A diagnózis felállítását követően az orvos a pszoriázisos tüneteket értékelve és a társbetegségeket, az életkort és a páciens nemét figyelembe véve választja ki a beteg számára legkedvezőbb, legeredményesebb kezelést. A beteg részletes kikérdezése után tanácsokat ad az életmódbeli változtatásokra is.

Komplex kezelés

A pszoriázis ma még véglegesen nem gyógyítható, de tünetmentessé tehető betegség. A tünetmentes időszakok hossza változó, esetenként több év is lehet. Ahhoz, hogy ezt elérjük, a felírt gyógyszeres kezelés alkalmazása mellett fontos, hogy egyéb változtatásokat is betartsunk, és a terápia sikerességéhez elengedhetetlen az orvos és a beteg együttműködése.

A tüneteket az életmód, a dohányzás, a testedzés, a stressz, a napfény és egyéb környezeti hatások is befolyásolják. A panaszok gyakran a menstruációs ciklus függvényében változnak, de állapotromlást okozhat a túl sok stressz is. A pszoriázis nem csak bőrtünetekkel járó betegség, a pikkelysömörben szenvedőknél magasabb a szívbetegségek és a stroke veszélye is. A kockázat csökkenthető, ha a betegek kiemelt figyelmet fordítanak az egészséges étkezésre, a rendszeres testedzésre és a normál testsúly fenntartására is.

Napfény: árt vagy használ?

A tapasztalatok alapján a pikkelysömörös betegek állapota napfény hatására javul. A betegek kis százalékánál azonban a meleg, párás időjárás ellenkező módon hat, tehát felerősíti a tüneteket. A betegség kezelése ezért minden esetben egyedi, vannak azonban általános szabályok, amelyeket minden betegnek érdemes szem előtt tartani:

- Tünetmentes időszakokban is legyünk óvatosak, a túlzásba vitt napozás ilyenkor sem javasolt.

- Ügyeljünk a fényvédő krémek használatára: a káros napsugarak ellen ne csak a strandon védekezzünk, hanem minden alkalommal, amikor a szabadban tartózkodunk.

- A pikkelysömör tüneteinek kezelésére a nyári és téli hónapokban egyaránt érdemes gyógyvizes fürdőhelyeket felkeresnünk. A balneoterápia kiválóan kiegészíti és felerősíti a krémek, gyógyszerek, illetve az ultraibolya fény  jótékony hatásait és csökkenti a pikkelysömörhöz társuló ízületi szövődményeket.

- A pikkelysömör megjelenésében szerepet játszhat az immunrendszer nem megfelelő működése, így a dohányzás elhagyása mellett vitaminokban és ásványi anyagokban dús tápanyagok fogyasztása javasolt. Használjuk ki a nyári időszakban könnyebben elérhető lehetőségeket és fogyasszunk sok friss zöldséget, gyümölcsöt!


www.dermatica.hu

Februári akció

Béres Csepp Forte® belsőleges oldatos cseppek

4×30 ml

4 580 Ft

38,2 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Magnézium Béres 375 mg + B6 filmtabletta

30 db

1 740 Ft

58 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Ocutears® szemcsepp

10 ml

2 300 Ft

230 Ft/ml
Gyógyászati segédeszköz*

Neogranormon kenőcs

25 g

1 315 Ft

52,6 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Normaflore belsőleges szuszpenzió

20×5 ml

2 400 Ft

24 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Cataflam Dolo 25 mg bevont tabletta

20 db

1 980 Ft

99 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Kaloba® belsőleges oldatos cseppek

20 ml

1 770 Ft

88,5 Ft/ml
Vény nélkül kapható hagyományos növényi gyógyszer***

Advil® Ultra Forte lágy kapszula

16 db

1 990 Ft

124,4 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Diclac® Dolo 50 mg/g gél

100 g

2 230 Ft

22,3 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Mucopront 375 mg kemény kapszula

50 db

2 070 Ft

41,4 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Nicorette Quickspray 1 mg/adag szájnyálkahártyán alkalmazott oldatos spray

1 adagoló tartály

3 970 Ft

3970 Ft/adagoló tartály
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Vita-D3 FORTE 3200 NE tabletta

60 db

1 790 Ft

29,8 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Mebucain Mint 2 mg/1 mg szopogató tabletta

20 db

1 560 Ft

78 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Bánó® -féle fokhagyma-galagonya-fagyöngy kapszula

100 db

3 500 Ft

35 Ft/db
Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény

Ocuvite® LUTEIN forte tabletta

30 db

2 900 Ft

96,7 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Sinupret® belsőleges oldatos cseppek

50 ml

1 990 Ft

39,8 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Urostemol® Femina kemény kapszula

40 db

3 790 Ft

94,8 Ft/db
Vény nélkül kapható hagyományos növényi gyógyszer***

Tebofortan® 120 mg filmtabletta

30 db

3 800 Ft

126,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Calcium-D-Sandoz® 600 mg/400 NE pezsgőtabletta

20 db

1 750 Ft

87,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Novo C Plus Liposzómális C-vitamin lágykapszula

60 db

3 495 Ft

58,3 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Robitussin ANTITUSSICUM szirup száraz köhögés enyhítésére

100 ml

1 660 Ft

16,6 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

***Hagyományos növényi gyógyszer, a javallatokra való alkalmazása a régóta fennálló használaton alapul.

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2020. februári száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el