Szomorú konzekvenciaként merül fel a kérdés: butít a cukor?! Amint arról Fernando Gomez-Pinilla professzor, az Egyetem David Geffen Orvosi Iskolájának idegsebésze beszámolt, amit megeszünk, az hatással van arra, ahogy gondolkodunk. A magas fruktóztartalmú ételek megváltozatják az agy tanulási képességét és emlékezőtehetségét, ám az omega-3 zsírsav segítségével csökkenthető a károsodás. Noha azt már korábbi tanulmányok is kimutatták, hogy a fruktóz káros hatással van a testünkre, ez az első vizsgálat, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy az agyra is hasonló befolyással van.
A szakemberek vizsgálataik során nem a gyümölcsökben természetesen előforduló fruktózra irányították figyelmüket, hanem a rendkívül magas fruktóztartalmú kukoricaszirupra, amely hatszor édesebb a nádcukornál, és igen gyakran fordul elő különféle üdítőitalokban, fűszerekben, gyümölcslevekben, sőt bébiételekben is. Egy átlag amerikai évente több, mint 18 kg kukoricaszirupot fogyaszt.
Gomez-Pinilla és munkatársa, Rahul Agrawal hat héten át tanulmányoztak két csoport patkányt, melyek ivóvíz helyett fruktózoldatot fogyasztottak, ám az egyik csoportnak omega-3 zsírsavat is adtak lenmagolaj, illetve DHA formájában, mely utóbbi nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az agysejtek képesek legyenek egymás számára jeleket közvetíteni, vagyis, hogy képesek legyünk tanulni és emlékezni.
A kísérletek során a szakemberek azt tesztelték, hogy különböző módon táplált patkányok miként képesek eligazodni labirintusokban, és azt tapasztalták, hogy azok a rágcsálók, amelyek omega-3 zsírsavat is kaptak, jóval gyorsabban teljesítették a feladatot, mint azok, akik nem. Emellett az is kiderült, hogy utóbbiaknál inzulinrezisztencia is kialakult, vagyis nem működött rendesen az a hormon, amely a vércukorszintet ellenőrzi, valamint az agy szinaptikus funkcióit szabályozza.
Gomez-Pinilla a kísérletek fényében úgy véli, mindenki próbálja meg a minimumra szorítani a fruktózfogyasztását, és az édességek helyett inkább friss bogyós gyümölcsöket vagy joghurtot fogyasszanak – emellett néha megengedhető egy-egy kocka étcsokoládé is. Ha mégis „bűnöznénk”, legalább kompenzáljunk olyan élelmiszerekkel, amelyek bővelkednek omega-3 zsírsavban: például lazaccal, mogyoróval, lenmaggal.
Forrás: Medipress/ egeszsegkalauz.hu