Csendek

2014. 04. 21.
Szerző: Vág Bernadett
– Valaminek meg kell halni, hogy megszülethessen az új – szólalt meg Anna, amikor már kezdett fájdalmasan hosszúvá válni a csend. Pedig a csend egyáltalán nem volt szokatlan köztük, nemcsak hogy befogadták, de hívták, várták, kellék lett az estéikhez, mint a vértelen rozé bor meg a hangulatlámpa.

De ez a legutóbbi csend már tényleg hosszúra nyúlt, Zsolt fészkelődni kezdett, mintha el akarna menni, Anna persze kétségbeesett, ha elmegy, ki tudja, eljön-e megint. Ezért inkább felrepítette ezt a fura, anyagtalan mondatot. A férfi félbehagyta a mozdulatot és visszadőlt, mutatóujját a szája fölé tartotta, mintha bajuszt formázna vele; mindig így ült, ha elgondolkodtatta valami. Anna feszengett az olcsócska kijelentés miatt, ki tudja, hol hallotta, hol olvasta és hogy került ide, pedig Zsolt talán meg sem hallotta, vagy az is lehet, hogy meghallotta és áteresztette a csendjén ő is, talán észre sem vette, hogy Annától jött, és nem őbelőle. Amúgy is túl gyakran keringett benne az a szó, hogy halál.


Másfél éve tartott ez a felemésztő viszony, másfél év alatt négyszer költözött el a családjától, de mindig visszahajszolta az otthoniak szemében gyűlő keserű fény, a gyerek nyöszörgése, hogy apa, ne menj el, az asszony néma mozdulatai, ahogy a vasalt ingeit csomagolja. Amikor legutóbb hazaköltözött, a szavát adta, hogy végleg marad, de a sóvárgás újra legyőzte, Anna bőrének selyme, nyaka hajlatának illata, lénye derűje.

És most ott ült elgondolkodva, a hangulatlámpa fénye mély árkokat rajzolt színtelen arcára. Vissza kéne menni. Vissza Edithez, vissza a gyerekhez. Most végleg.

Anna töltött volna még egy korty bort, de elfogyott. Őt épp így hagyták el. Négy éve már, hogy a férje külföldre szökött egy nővel, szerencse, hogy gyerekük nem született. Na, és az ő fájdalmával ki törődött? Őt ki vigasztalta? Ilyen az élet, mondogatta mindig Zsoltnak, az emberek elválnak, nem te lennél az első, se az utolsó.

Bámulta a férfi viasszerű arcát.

– Elhagysz megint – mondta ki.

A férfi ránézett, Anna azonnal megbánta a szavakat, halálra rettent tőlük, mi lesz, ha tényleg elhagyja, ha most végleg, ha sose látja többé, pedig talán sikerült volna, ha még egy kicsit várnak, a sebek begyógyulnak, csak még egy kis idő kell, talán tudtak volna igazán örülni is később. Voltak halvány emléksugarai édes, meleg fényekről, vízcsepp-ragyogásról, néha pedig tünékeny mosolyok csillantak meg a közelében, és megcirógatták. Talán Zsolttal sikerülne.

– Ne hagyj el.

Amikor másfél éve találkozgatni kezdtek, úgy tűnt, a kapcsolatuk nem több, mint egyszerű adok-kapok, a férfi, mint egy drogos, úgy szomjazott a könnyedség, a gondtalanság ígéretére, ami Annából áradt, Anna pedig arra vágyott, hogy valaki újra vágyjon rá végre, akármiért is.

Anna rabja lett a találkozásoknak, türelmetlenül akarta Zsolt szeméből azt az éhes, vad fényt, ami ősi istennőket élesztett fel benne, Zsolt viszont egyre gyakrabban visszahúzódott Annától, mert rettegett a belőle áradó örömtől. Egyedül a fájdalomnak mert örülni, ami a lelkét marta.

Az utolsó előtti találkozásukkor a kocsiban ültek, a férfi nem akart felmenni Annához, azt mondta, tiszta fejjel akar gondolkodni. Meg kell bocsátanod magadnak, szajkózta Anna, és megint elhadarta, hogy mások is váltak már el, mások is hagyták már ott a gyereküket, az élet megy tovább, próbáljon túllépni. Zsoltot mérhetetlenül idegesítette, ha Anna arra kérte, próbáljon túllépni.

Aztán csak hallgattak, ahogy most is. Zsolt megmozdult, mint aki menne, mire Anna még elsuttogta azt az ügyetlen mondatot, hogy valaminek meg kell halni, hogy megszülethessen az új, amit meg is bánt azonnal, pedig a férfi nem is figyelt rá, csak bámult maga elé, bajuszt formálva az ujjával a szája fölött. Aztán hirtelen fölállt, hogy elbúcsúzzon végleg, de még előbb bátortalanul magához ölelte Annát, aminek semmi értelme nem volt, mert minek ölelkezik két halott, dermedt mozdulatlanul, olyan véghetetlen sokáig.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ajánlataink

Olvasna még a témában?

Nyereményjátékok

Megfejtő

Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!

Facebook játék

Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!