A májrák ellen hatásos fűszerre bukkantak
A máj sejtjeiből elsődlegesen kiinduló daganat, azaz a májsejtrák (hepatocelluláris karcinóma – HCC) a világon az ötödik leggyakrabban előforduló rákfajta, és a köznyelv legtöbbször ezt a daganatos betegséget érti „májrák” alatt. A májsejtrák kialakulásának kockázatát leginkább a krónikus hepatitis B- és C-vírusfertőzés növeli, de hajlamosít erre a betegségre a vastúlterhelés, a zsírmáj és a túlzott alkoholfogyasztás is. Kialakulásában szerepet játszhatnak továbbá káros környezeti hatások (dohányfüst, benzingőz stb.) is.
Manapság a rák ellen folytatott küzdelemben komoly érdeklődés övezi a gyógy- és fűszernövények kemopreventív hatásait, hiszen kevés igazán hatékony kezelési mód létezik a daganatok kialakulásának megelőzésére és elburjánzásának megállítására. Korábbi vizsgálatok már bizonyították, hogy a sáfrány (Crocus sativus) antioxidánsokban igen gazdag, gyulladásgátló és rákellenes hatású, így a kutatók komoly reményekkel vágtak bele e fűszer vizsgálatába.
A kutatás során a szakemberek májsejtrákos patkányokon vizsgálták a sáfrány hatásait. A 22 hétig tartó kísérletben az állatokat először rákkeltő anyaggal (dietil-nitrózamin – DEN) kezelték, majd két hét elteltével naponta adtak nekik testsúly-kilogrammonként 75 mg, 150 mg vagy 300 mg sáfránykivonatot. Az eredmények azt mutatták, hogy a sáfrány jelentősen csökkentette a májban található csomók (nodulusok) számát, továbbá a legnagyobb dózissal kezelt egyedekben teljesen meggátolta a csomók kialakulását. A sáfrány megelőzésként is hatásosnak bizonyult: a vizsgálat előtt megelőzési céllal alkalmazott sáfránykúra hatására jóval kisebb mértékben nőttek a máj károsodásának mértékére utaló májfunkciós értékek (pl. GGT, ALT, AFP).
Az eredmények azt sugallják, hogy a sáfrány rákellenes hatással rendelkezik, segíti a károsodott sejtek úgynevezett programozott halálát (apoptózisát), gátolja a rákos sejtek burjánzását és csökkenti a gyulladásokat. A további kutatások a sáfránykivonat működési mechanizmusát kívánják feltárni.
Forrás: https://www.origo.hu/
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!