A megdöbbentő igazság agyunk csendes gyilkosairól

Dr. David Perlmutter orvosi körökben is elismert ideggyógyászati és táplálkozástudományi szakember. A saját magáról elnevezett egészségcentrum, a Perlmutter Health Center szakmai igazgatója tavaly szeptemberben jelentette meg Grain Brain (Gabonaagy) című könyvét, amely november óta szerepelt a New York Times bestseller-listáján. A könyv tulajdonképpen táplálkozási útmutató, amely egyszerű és könnyen követhető életvezetési módszert kínál jó néhány, mindannyiunk által rettegett betegség – egyebek között az Alzheimer-kór, a depresszió, a szorongás és a figyelemhiányos hiperaktivitászavar (ADHD) – ellen.

Az alcím magába sűríti a könyv üzenetének lényegét: „A megdöbbentő igazság a lisztről, a szénhidrátokról és a cukorról, agyunk csendes gyilkosairól”. Perlmutter a hazánkban is hódító paleolit táplálkozást viszi a végletekig, amikor azt állítja: nemcsak a búzát, hanem a gabonafélék összes fajtáját ki kell irtanunk étrendünkből, mert az általuk okozott gyors vércukorszint-emelkedés tehető felelőssé az agyi károsodások széles spektrumáért. Szerinte ebből a nézőpontból a gluténmentes diétákban ajánlott és széles körben egészségesnek gondolt gabonahelyettesítők – mint a quinoa vagy az amaránt – épp olyan kártékonyak, mint a főmumusnak kikiáltott búza.

Ha a szénhidrátok okozta rombolást el akarjuk kerülni – viszi tovább a gondolatmenetet Perlmutter –, akkor kalóriabevitelünkben radikálisan meg kell változtatnunk a szénhidrátok, fehérjék és zsírok arányát. Míg az átlagos amerikai étrendjében az összkalória 60 százalékát szénhidrát, 20-20 százalékát pedig fehérje és zsír formájában fogyasztja el, Perlmutter szerint az lenne az ideális, ha a paleolit kori 20 százalék fehérje, 75 százalék zsír és 5 százalék szénhidrát megoszláshoz közelítenénk. Ez a konkrétumok szintjén azt jelenti, hogy az általa megengedett napi szénhidrátbevitel 50–80 grammra, vagyis egy adag gyümölcsre korlátozódik. Táplálkozásunk gerincét – vallja – a „jó fajta zsírok forrásai, mint az olívaolaj, az avokádó, a vadon élő halak, az organikusan termesztett olajos magvak és a tápanyagban gazdag zöldségek” kellene, hogy alkossák.

A fő ellenség a glutén

A glutén még külön is megkapja a magáét Perlmuttertől. Elmélete szerint az elbutulás és a többi, ma népbetegségként pusztító neurológiai probléma gyökere az, hogy az emberek az utóbbi 40 évben gluténfüggővé váltak, és a glutén a szénhidrátokkal karöltve olyan gyulladásos elváltozásokat okoz az agyban – elsősorban azáltal, hogy áteresztővé teszi az érzékeny agyi erek normálisan szoros védvonalat képező belső rétegét –, amelyek az Alzheimer-kórtól kezdve a Parkinsonon át a szklerózis multiplexig bármilyen formában megnyilvánulhatnak.

Az agynak zsírra van szüksége?

Perlmutter könyvének legfontosabb üzenetét az alábbiakban határozza meg: tartsuk tiszteletben génjeink örökségét! Érvelésében újra meg újra kétmillió éves vadászó, gyűjtögető múltunkra utal vissza, melyben az utóbbi tízezer év szénhidrátbőséget termelő mezőgazdasági forradalma csupán kései elhajlás. Mivel a túlzott bőség előtti régi szép időkben testünk sosem jutott megfelelő mennyiségű kalóriához, különösen nem szénhidrát formájában, szervezetünk lényegében az éhezés állapotára rendezkedett be, sőt, ilyen körülmények között teljesít optimálisan. Antioxidáns és gyulladáscsökkentő mechanizmusaink, amelyek ezen állandósult szükségállapotban aktiválódnak, védőhatást fejtenek ki agyunkra. S mivel a szervezet néhány napnyi éhezés alatt feléli szénhidráttartalékait, ilyenkor a zsír elégetésére tér át, Perlmutter egyértelműnek tartja, hogy agyunk preferált energiaforrása a zsír – pontosabban a zsírokból e körülmények között keletkező ketonok. Így jut arra a konklúzióra, miszerint kalóriabevitelünkben a zsíroknak kell játszaniuk a domináns szerepet, ha agyunkat formában akarjuk tartani.

Forrás: https://www.origo.hu/