Bár egy fogyókúrás gyógyszert megbuktattak, mégis biztató eredményre jutottak a Joslin Diabetes Center kutatói, akik azt vizsgálták, hogyan lehetne aktiválni a jó zsírt, és segítségével beindítani a zsírégetést.
Mi a különbség a fehér és a barna zsír között?
Az alapvető különbség a fehér és a barna zsír között, hogy a fehér zsír jellemzően a zsigeri szervekre rakódik rá, komoly terhelést okozva ezzel a szervezetnek, míg a barna zsír a bőr alatt húzódik meg, és eredeti funkciója szerint olyan raktárkészletet jelent, amit a test szükség esetén villámgyorsan elégethet. A helytelen életmód és a rossz étkezési szokások következtében azonban egyre többeknek okoz gondot, hogy beindítsák ezt a folyamatot, így a barna zsír lerakódása is gyakran túlsúlyhoz vezet.
Amikor a barna zsír aktiválódik, hatékonyabbá teszi a kalóriaégetést, így segítséget jelenthet a túlsúllyal folytatott harcban. A szakértők eddig egy ephedrin nevű szerről gondolták úgy, hogy segíthet a barnazsír-sejtek beindításában, egy újabb kutatás azonban más eredményekre vezetett.
A hőháztartást kell célba venni
A barna zsír egyik fő célja, hogy melegen tartsa a testet – vagyis, ha a környezet lehűl, a test elkezdi ezeket a zsírsejteket elégetni, így energia szabadul fel, és a test felmelegszik. „A kutatással bebizonyítottuk, hogy a hideggel aktiválhatóak a barna zsírok, így fokozható a kalóriaégetés – vagyis könnyebben vehetjük fel a harcot a túlsúllyal, miközben a kedvezőtlen mellékhatások a minimumra csökkenthetőek. Ugyanakkor az is bizonyossá vált, hogy ugyanez az epherdinnel nem érhető el” –magyarázta a kutatás vezetője, dr. Aaron Cypess.
A kísérlet tükrében
A kutatók évek óta dolgoznak azon, hogy megfelelő módszert találjanak a barna zsírok aktiválására – eddig az egyik lehetséges szer erre az epherdin volt. A mostani kísérletek során a kutatók tíz embert vizsgáltak, akik mindegyikének három teszten kellett részt vennie. Egy alkalommal epherdin-injekciót kaptak, egy alkalommal placebót, egy alkalommal pedig hideg vízzel töltött mellényeket kellett viselniük.
Az eredmények meglepőek voltak: a mérések alapján az elégetett barna zsír, ezzel együtt pedig az elégetett kalóriák száma lényegében ugyanakkora volt az epherdin- és a placeboinjekció beadása után is. Ám miután a tesztalanyok két órán keresztül viselték a hideg vizes mellényt, az elégetett barnazsír-sejtek száma jelentősen megnőtt. Ugyan az epherdin-injekció és a hideg vizes mellény is megnövelte az elégetett kalóriák számát, csak a testhűtős módszer hatással volt a barna zsírra is.
Újfajta fogyókúrás eszközöké a jövő
Bár a gyógyszerkutatások eddig az epherdin súlycsökkentő hatására alapoztak, a Joslin Diabetes Center kutatói szerint a jövőben a testhőmérséklet csökkentése irányában kell további kutatásokat végezni. „A csökkenő testhőmérséklet arra sarkallja a szervezetet, hogy barna zsírt égessen és megnövelje a belső hőt, közben pedig gyakorlatilag semmilyen mellékhatása nincs” – mondta el Aaron Cypess. A kutatók szerint a jövőben elképzelhető, hogy nem gyógyszeres kezeléssel aktiválják majd a barna zsírokat, hanem olyan hűtőmellényeket terveznek, amelyeket huzamosabb időn keresztül is lehet viselni. A kutatás következő lépése, hogy megvizsgálják, hogyan reagálnak a kísérleti alanyok, ha több héten keresztül viselnek ilyen mellényeket. Cypess szerint az is elképzelhető, hogy ennek olyan eredménye lesz, mintha heteken keresztül edzettek volna.
forrás: femina.hu