Alvással az elhízás ellen

Szerző: Szimpatika
Megfelelő mennyiségű alvás hiányában nemcsak nehezebb másnap koncentrálni, de felborul az anyagcsere-háztartás, növekszik a ghrelin nevű, étvágyserkentő hormon termelődése, és nagyobb a cukorbetegség kialakulásának kockázata is.

Amerikai kutatók a kevesebbet alvó felnőttek és gyerekek esetében jelentősen magasabb testtömeg-indexet tapasztaltak, illetve az elhízáson kívül számos anyagcsere-betegség is nagyobb arányban volt észlelhető a kevesebbet alvók között.

A folyamat élettani háttere az, hogy az alvás és az éhségközpont szabályozása között szoros összefüggés áll fenn. Kimutatták, hogy ha egy héten keresztül valaki napi 4 órával kevesebbet alszik, mint amennyi az életkorából adódóan szükséges lenne, akkor már egy hét után a jóllakottságot jelző hormon, a leptin vérszintje jelentősen lecsökken, az étvágyserkentő hormon, a ghrelin vérszintje pedig jelentősen növekszik, valamint csökken a szövetek inzulin iránti érzékenysége is.

A felborult anyagcsere-háztartás végső esetben kifejlődött cukorbetegséget, magas vérnyomást, metabolikus szindrómát is okozhat. Jó hír viszont az, hogy a rövid távú alvásmegvonás kompenzálható, így a normális élettani viszonyok visszaállíthatók.

Az egyik legfontosabb tanulság az, hogy az alvásmegvonás már gyermekkorban is súlyos károsodásokat okoz, melyek az anyagcsere-betegségek kifejlődése idején már nem visszafordíthatók. Ezért is különösen fontos odafigyelni arra, hogy a gyerek megfelelően kipihent legyen. Ez egy egyszerű módszer arra, hogy gyógyszer nélkül, csupán odafigyeléssel többet tegyünk egészségünkért.

Egy jó alvás csodát tehet! Nemcsak azért, mert kipihentek, frissek leszünk tőle, és kipihenten hatékonyabbak tudunk lenni napközben, hanem – amerikai kutatások szerint – az ideális testsúly megtartásában is segít. Az ideálisnak mondható, napi 7-8 órányi alvástól való pozitív vagy negatív irányú eltérés egyaránt befolyásolja a testsúlyt. Mind a kevesebbet, mind pedig a túl sokat alvók nagyobb eséllyel szednek fel 5 kilónyi plusz súlyt.

Az összefüggés nem magyarázható egyszerűen azzal, hogy aki keveset alszik, annak több ideje van enni, vagy hogy a 9-10 óra alvás mellett nem marad idő mozgásra –a kutatók tudományos okokat feltételeznek az eredmények mögött. Úgy tűnik ugyanis, hogy van két hormon (a leptin és a herlin), amelyek szintje összefüggésben van az alvási idővel, a koncentrációjuk változása pedig az étvágyat növeli.


forrás: kamaszpanasz.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!