Világszerte nő a mellrákos megbetegedések száma

2013. 10. 31.
Szerző: Szimpatika
A mellrák vezető helyen áll a nők rákhalálozási világstatisztikájában. 2008-ban Európában (Észak-, Kelet- és Dél-Európában), Ausztráliában, Új-Zélandon és Észak-Amerikában volt a legmagasabb a mellrákos megbetegedések aránya. A GE Healthcare egész világra kiterjedő új tanulmánya szerint azonban a mellrák előfordulása és a mellrákos betegek halálozási aránya komoly és egyre nagyobb fenyegetést jelent a fejlődő világ számára is.

Bengt Jönsson, a Stockholmi Gazdasági Iskola Egészséggazdaságtani tanszékének professzora, a jelentés társszerzője így nyilatkozott: „A mellrák előfordulása egyre nagyobb méreteket ölt a fejlődő országokban, elsősorban a megnövekedett várható élettartam, az életmódbéli változások (a nők kevesebb gyermeket szülnek), valamint a hormonális beavatkozások, például a klimax utáni hormonkezelések miatt. Ezekben a régiókban a halálozási rátát még az is növeli, hogy a megbetegedést általában kései stádiumban fedezik fel, valamint az is, hogy a kezelések elérhetősége korlátozott. Ezek együtt olyan »ketyegő időzített bombát« jelentenek, amelyet az érintett országok egészségügyi rendszerei és politikai döntéshozói csak kemény munka árán tudnak hatástalanítani.”

Hatékonyabb tájékoztatás szükséges

„A mellrák megelőzése, korai felfedezése és az általa jelentett gazdasági teher” kérdéseit boncolgató jelentés szerint a mellrákra és a szűrési módokra vonatkozó fogyasztói ismeretek (vagy inkább azok hiánya) életek millióit teszik kockára a fejlődő világban. Egy, a közelmúltban Mexikóvárosban készített felmérés például arra a megállapításra jutott, hogy számos nő kellemetlennek érzi a mammográfiás vizsgálatot vagy vagy fél attól.

Claire Goodliffe, a GE Healthcare globális onkológiai igazgatója elmondta: „Komoly problémát jelent, hogy az újonnan iparosodott országok női lakossága ódzkodik a szűréstől, és addig halogatja, amíg már túl késő lesz. A GE ezért több kormánnyal és egészségügyi minisztériummal is együttműködik ezekben a régiókban, hogy növeljék a szűrések elérhetőségét és szélesebb körűvé tegyék a fogyasztói tájékoztatást. Némely kezdeményezés terén már komoly előrehaladást értünk el.”

Mellrákszűrés Közép- és Kelet-Európában

Szűkebb lakókörnyezetünkre visszatérve: tavaly arról számoltunk be, hogy a csehországi célcsoportnak csak 50%-a megy el mellrákszűrésre, annak ellenére, hogy Csehországban 2002 óta minden 45 év feletti nő évente egy ingyenes mammográfiai vizsgálatra jogosult háziorvosi vagy nőgyógyászati beutaló alapján.

Közép-Kelet-Európában maradva: 2002-ben Magyarország volt a harmadik olyan európai ország, amely államilag finanszírozott országos szűrőprogramot vezetett be minden 45-65 év közötti nő számára. Jelenleg az arra jogosultak 46%-a vesz részt a szűrésen; a háziorvosi és nőgyógyászati beutalók mintegy 15-20%-kal növelik ezt a számot.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!