A karokon is jelentkezhet érelzáródás
Amikor a trombózisról beszélünk, az emberek képzeletében rögtön egy láb jelenik meg, pedig a trombózis a test más részein, így a felső végtagokban is kialakulhat.
„A kézen kialakuló trombózis irodalmi ritkaság, nem igazán szokott előfordulni, ez azonban nem jelenti azt, hogy kizárt a létrejötte. Sokkal jellemzőbb, ha a felkaron alakul ki elzáródás. Ez azonban még mindig „szokatlan” helynek számít, így ha előfordul, akkor a beteget le kell tesztelni trombózishajlamra is” – mondja professzor dr. Blaskó György főorvos.
Azonos kezelésmód
Attól, hogy az elzáródás nem a lábon alakult ki, a kezelés még nem tér el attól, amit a lábat érintő trombózisnál alkalmazunk. A karon létrejövő elzáródást nem szabad kevésbé komolyan venni, hiszen katasztrofális következményei is lehetnek.
„A felső végtagon kialakult trombózis kezelése nem különbözik a lábétól, hiszen ugyanúgy alvadásgátlást igényel, és itt is fennáll az embólia veszélye. A nyugalmi állapotban is jelentkező, nagyfokú fájdalom jelzi, hogy probléma van a végtagban, akárcsak a láb esetében. A kezelését sem lehet kevésbé komolyan venni, hiszen a felső végtag kezeletlen trombózisa ugyanúgy kiválthat tüdőembóliát, akárcsak a láb esetében” – mondja a Trombózisközpont véralvadási specialistája.
Nemcsak a lábak veszélyeztetettek!
„Komoly tévedés lenne azt hinni, hogy a trombózis a lábakat érintő probléma. Gyakoriságát tekintve az alsó végtag valóban dobogós helyen van, ám a felső végtag, a zsigeri vénák, a májkapuvéna vagy éppen a vesevéna is veszélyeztetett terület lehet a trombózis kialakulásának szempontjából” – tudjuk meg a szakembertől.
Forrás: Trombózisközpont
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!