Az évszakváltások hatása szervezetünkre

Szerző: Szimpatika
A tavaszi és az őszi évszakváltás mindig váltást jelent az egészségünkben is. Megváltoznak az időjárási körülmények (hőmérséklet, napsugárzás, páratartalom, nappalok hossza), változik a napi tevékenységünk (nyaralás, illetve munka), változik a minket körülvevő közeg (szabad levegő, illetve zárt helyiség), a gyermekek ősztől óvodai vagy iskolai közösségbe járnak, az étkezésünk is változik (friss, illetve főként tartósított élelmiszerek).

Ezek a változások hozzák egyrészt a bennünk lévő változásokat, másrészt a környezeti változásokat is. A kórokozók pl. nyirkos, középhőmérsékletű közegben sokkal jobban szeretnek élni és terjedni, mint napsütésben, száraz közegben, hidegben vagy melegben – azaz más-más kórokozók szeretik az egyiket, illetve a másikat. Pl. a strandokon található körülményeket szeretik a gombák, a nyáron jellemzőbb szabadosságot a nemi betegségek, míg a zártabb közösségeket az influenzavírusok.

Ehhez társul a szervezet működésének azon változása, hogy a nyári feltöltekezés után átáll a téli felhasználásra.

Az immunrendszerre jellemző paraméterek

Az immunrendszer olyannyira bonyolult, hogy teljes egészében máig sem ismerjük. Így a laborparaméterek között sincs olyan, amely teljes mértékben és pontosan leírná az immunrendszer állapotát. Mégis, van néhány paraméter, amelyre érdemes odafigyelni, mert ezek eltérései gyengítik az immunrendszer fertőzésekkel szembeni hatékonyságát.

Az immunrendszer és a fertőzések szempontjából fontos paraméterek:

Cukor: a megemelkedett cukorszint, illetve a károsodott cukoranyagcsere ideális táptalaja a kórokozók elszaporodásának és fertőzések kialakulásának.

Vas: alacsony szintje a csökkent oxigénellátás révén rontja a szervezet kórokozókkal szembeni védekezőképességét.

Cink: szintén központi szerepet játszik a korokozók elleni védekezésben. Hiányában csökken a természetes ölősejtek aktivitása, romlik a limfocitafunkció.

D-vitamin: hiányában károsodik a korokozók elleni védekezés beindítása, így a szervezet nem megfelelően reagál a bejutó kórokozókra, a csökkent védekezés pedig segíti a korokozók elszaporodását.


forrás: https://www.speedmedical.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!