Van-e joguk a gyógyíthatatlan beteg gyerekeknek az eutanáziához?
Jelenleg ez a jog csak a szabad belátással rendelkező felnőtteket illeti meg. A döntésképes gyerekek eutanáziához való jogáról már a belga politikai pártok között is konszenzus van kialakulóban.
Ráadásul a La Libre Belgique által közzétett, reprezentatív közvélemény-kutatás adati szerint a belgák 38 százaléka teljes mértékben, 36 százaléka pedig inkább egyetért azzal, hogy azokat a gyermekeket is halálba segíthessék az orvosok, akik már nincsenek olyan állapotban, hogy maguk döntsenek erről, vagy, mert kómában vannak, vagy, mert hosszan tartó vegetatív állapotba kerültek. Az ezt teljes mértékben ellenzők aránya 6 százalék a teljes népesség körében, 8 százalék pedig inkább nem támogatná.
A felmérés során a demens nagykorúak halálhoz való jogáról is megkérdezték az embereket. Az ezt teljes mértékben vagy inkább támogatók aránya csaknem 80 százalék. Itt a lap arra is kitér, hogy azok is választhatnák az élet helyett a halált, akik például már nem bírják elviselni az Alzheimer-kór megpróbáltatásait, ha ezzel két különböző orvos is egyetért, akik közül az egyiknek a betegség specialistájának kell lennie.
forrás: MTI
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!