790 nő vett részt abban a tudományos vizsgálatban (HEAL Study), melyben vérminták alapján elemezték a vér D-vitamin-szintjét, illetve a résztvevők egy részletes kérdőívet is kitöltöttek étkezési és vitaminszedési szokásaikról. A D-vitamin szintje csak nagyon kevés nő vérében érte el a megfelelő kategória alsó határát; 75,6%-uknál D-vitamin-hiányt mutattak ki. Minél súlyosabb volt a rákos megbetegedés, annál alacsonyabb D-vitamin-ellátottságot lehetett kimutatni az adott betegnél.
A kutatók kiemelik, hogy összefüggés van egyes rosszindulatú daganatok és a szervezet D-vitamin-szintje között. A D-vitamin ugyanis szabályozza a sejtek növekedését és elősegíti a programozott sejthalált, mely a rákos sejtekre nem jellemző, valamint fokozza az immunrendszer működését az egész szervezetben.
A D-vitamin különösen fontos a kemoterápiával kezelt betegeknél, a kezelés mellékhatásai és a csökkent immunfunkció miatt. Mint említettem, az olyan betegeknél, akiknél a daganat már szétterjedt, alacsonyabb D-vitamin-szintet mértek, mint azoknál, akiknél a rákos sejtek nem törtek be a szervezetbe, és úgynevezett „in situ” karcinómában szenvedtek.
A tudósok ebből arra következtettek, hogy a megfelelő D-vitamin-bevitel főleg a rákbetegség korai stádiumában, vagy annak kialakulása előtt a leghatékonyabb, éppen a D-vitaminnak a sejtek ploriferációját és az áttétképződést gátló tulajdonságai miatt.
„A D-vitamin-terápia jól alkalmazható, költséghatékony kezelési módot jelenthet a mellrákban szenvedő beteg számára. Az orvosoknak el kellene végezniük mellrákosoknál a D-vitamin-szint vizsgálatát, és megfelelő javaslatot kellene tenniük a betegek D-vitamin-pótlásával kapcsolatban” – szögezik le a cikk szerzői.
forrás: American Journal of Clinical Nutrition/dr.mineral.hu