A csiangszui betegségellenőrzési és -megelőzési tartományi központ tudósai 1424 tüdőrákos és 4500 egészséges felnőttet vontak be a hosszú távú kutatásba. A résztvevők mindegyikét részletesen kikérdezték életmódjáról, táplálkozási és egyéb szokásairól, köztük arról, hogy milyen gyakran fogyaszt nyers fokhagymát, illetve, hogy dohányzik-e – ismertette a kutatásról szóló tanulmányt a The Daily Telegraph online kiadása.
Az eredmények szerint a legalább hetente kétszer nyers fokhagymát fogyasztók az átlagosnál jóval kisebb arányban estek áldozatul a tüdőráknak, akkor is, ha dohányosok voltak, vagy ha felhevített főzőolaj füstjének voltak rendszeresen kitéve, ami szintén komolyan növeli a tüdőrák kockázatát.
A fokhagymát rendszeresen fogyasztó, nem dohányzó személyeknél 44 százalékkal volt kisebb a tüdőrák kialakulásának veszélye, a dohányosok estében pedig 30 százalékkal volt alacsonyabb a kockázat.
Az nem derült ki a tanulmányból, hogy a hőkezelt fokhagymának is van-e ilyen hatása.
Korábbi kutatások azt mutatták, hogy ha a fokhagymagerezdet összetörik vagy feldarabolják, egy allicinnek nevezett, fontos kémiai összetevő szabadul fel. Ez a szervezetben antioxidánsként működik és csökkenti a kialakult gyulladásokat.
Más vizsgálatok szerint a fokhagyma megfázásra is jó, illetve a kórházi szuperbaktériumok és a malária ellen is hatékonyan bevethető. A tanulmányt jegyző kínai tudósok szerint a fokhagyma potenciálisan alkalmas a tüdőrák kialakulásának megelőzésére.
forrás: MTI