A Napra lehet nézni...

2009. 08. 10.
Szerző: Novák Péter
|
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Címkék: Üzenet a Földről 
...csak nem ajánlott. Megdöbbentő adatoktól hangos a média, hol UV-vészcsengőt nyomnak, hol a közeli jövőt festik feketére a klímaváltozás kapcsán.
Olyan borúlátó leszek tenmagam is, hogy azonnal maximumra tekerem a légkondicionáló kapcsolóját – így hozva létre saját univerzumomat egy irodahelyiségben –, s megtalálva a „buddhista ént”, a planéta jövőjéről elmélkedem!

Lássuk csak: a Föld forrásainak 80 százalékát a bolygó lakosságának mindösszesen 20 százaléka használja. Ötezer ember hal meg naponta a szennyezett ivóvíztől, egymilliárd éhezik. A jégsapka 40 százalékkal vékonyodott az elmúlt négy évtizedben. 2050 körülre 200 millió klímamenekült lehet, akik a megváltozott körülmények okán kénytelenek lesznek elhagyni lakhelyüket. Ennyi. Mondanak ezek a számok valamit? Hát persze, igen, igen, bár amíg árad a mesterséges hideg levegő, könnybe nem lábad a szemem. Tudomásul veszem az adatokat, csak úgy, mint annak idején a Horvátföldön dörgő ágyuk dübörgését Pécs belvárosában. Ez talán most történik, de nem velem…

Hanem akkor kivel, ha szabad érdeklődnöm saját elmém kapujában, erőteljesen rugdalva a becses bejáratot? Ki olyan büszke kertjében nevelgetett ember- és növénypalántáira? Ki dolgozik napi húsz órát valamiféle boldog holnapra hivatkozva?

Bár az önámításnak vannak fokozatai, de úgy tűnik, a világ civilizált része (a fent említett, mindösszesen húsz százalék) a tökélyre fejlesztette azt! Mi több, panaszkodni is megtanult. Mert hát semmi nem elég ugye, lehetne minden jobb, tökéletesebb, gazdagabb, és ez a rohadék klíma is fújhatna rendesebben, ha már a XXI. század hajnalán hallgatom a híreket. Fejlődni akarok, gyarapodni, elégedetten tudomásul venni a pozitív banki átutalásról érkező sms-t, hogy mindig kinyíljék előttem a fotocellás ajtó, hogy szélsebesen küldje leveleimet a világ bármely pontjára a kompjúter, hogy én magam is számító legyek, mint a gép, amit dühödten püfölök!

Mert persze dühödt vagyok e mesterséges – és korántsem buddhista – univerzumomra, a hazugságok és hiúságok máglyarakásaira. Folyik a víz a csapból, felkapcsolom a lámpát, tankolok az autóba, tele van a hűtőszekrény, ezért kéne oly’ hálásnak lennem?

Ezért, bizony. Akár minden reggel elrebegni egy imát, hogy ily szerencsében részesített a sors, miszerint magyar állampolgárnak születtem. Hogy nem a tíz körmömmel kell kikaparnom a félig rohadt terményt a száraz földből, sorban állnom gyógyszer- és segélycsomagokért, hogy nem kell szemlesütve szégyenkeznem, mert nem tanulhattam meg írni, olvasni, hogy nem rabszolgaként keresem megalázó keresetemet, hogy vannak jogaim és gyakorolhatom őket, hogy nem kizsákmányolt, hanem... kizsákmányoló vagyok. Vásárlásaimmal, beruházásaimmal, a környezetszennyezésemmel. Nyomasztó igazság.

Négy éves voltam, mikor édesapám egy hosszabb utazás után hazatért Indiából. Másnap reggel nem akartam megenni az elém tett ételt, ezért apám nagy hévvel mesélt és okított a Benáresz utcáin éhező velem egyidős kissrácokról. A történet annyira meghatott, hogy azonnal borítékot kértem és belesöpörtem a felvágott szendvicskatonákat.

Kérdés, maradt-e még bennem ennyi elszántság és erő, tudok-e változtatni. Nem másokon, magamon. És eszembe jutnak majd ezen gondolatok, mikor méregdrága, ötven faktoros naptejemmel locsolom magam a sziklákat csapdosó tenger partján? A Napra lehet nézni?

A nyitólapról ajánljuk

Júliusi akció

Béres Magnézium 250 mg + B6 filmtabletta

90 db

2 680 Ft

29,8 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Imodium® 2 mg kemény kapszula

20 db

1 170 Ft

58,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Flebaven® 1000 mg tabletta

60 db

4 790 Ft

79,8 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sperti Preparation H® végbélkenőcs

25 g

2 340 Ft

93,6 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

NiQuitin® Minitab 4 mg préselt szopogató tabletta

20 db

1 810 Ft

90,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Otrivin Rapid Menthol 1 mg/ml adagoló oldatos orrspray

10 ml

1 960 Ft

196 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 245 Ft

26,5 Ft/g
Orvostechnikai eszköz*

AkusTone fülspray

15 ml

2 145 Ft

143 Ft/ml
Gyógyászati segédeszköznek minősülő orvostechnikai eszköz*

Millandjoy tabletta

100 db

2 850 Ft

28,5 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Voltaren Dolo Rapid 25 mg lágy kapszula

20 db

2 260 Ft

113 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Salvequick® Tyúkszemtapasz

6 db

585 Ft

97,5 Ft/db
Orvostechnikai eszköz*

Calcium-Sandoz® pezsgőtabletta

20 db

1 520 Ft

76 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Gynoxin® 200 mg lágy hüvelykapszula

3 db

2 140 Ft

713,3 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dassergo 5 mg filmtabletta

30 db

1 700 Ft

56,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Nurofen® 200 mg gyógyszeres tapasz

2 db

2 190 Ft

1095 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Fenistil 1 mg/g gél

50 g

2 240 Ft

44,8 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Valeriana Relax lágyzselatin kapszula

60 db

2 820 Ft

47 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Datif PC® Neo bukkális tabletta

40 db

1 610 Ft

40,3 Ft/db
Vény nélkül kapható homeopátiás gyógyszer
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!
** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Friss cikkeink

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Már elérhető a a Szimpatika magazin 2020. júliusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el