„Ez a csoki rovarrészeket tartalmazhat”
Az ENSZ élelmezésügyi szakértői szerint a rovarok menthetik meg a föld legszegényebb lakóit az éhhaláltól. Most közzétett ajánlásuk szerint különösen javasolt a rovarevés, hiszen az apró állatok tele van fehérjékkel. A tanulmány hivatkozik arra, hogy a tücskök, szöcskék és egyéb ízeltlábúak tápanyagban nagyon gazdag eledelnek számítanak, és a világ számos részén az étrend természetes részét képezik.
Csíki Sándor gasztroblogger úgy véli, nagyon sok előnye lenne annak, ha a rovarokat sikerülne bevonnunk a táplálkozásba, például mert a rovarok nagyon szapora állatok, jó a takarmányhasznosításuk, viszonylag kis területen lehet őket nagy tömegben tartani, és kevés vizet fogyasztanak. Egy akadálya azonban mindenképpen van ennek az ötletnek, mégpedig az, hogy ragaszkodunk a táplálkozási szokásainkhoz. Általában ott esznek rovarokat, ahol nemigen futja másra. Az európai kultúrkörben is létezett a rovarevés, Kassák Lajos leírta például, hogy a múlt század elején Brüsszel határában sült cserebogarat lehetett vásárolni. Ez azonban csak akkor és addig volt jellemző, amíg nem tenyésztettek elegendő mennyiségű sertést, szarvasmarhát és baromfit.
Tudtunk nélkül ma is fogyaszthatunk rovarokat. Az Egyesült Államokban például van olyan, tíz dekagrammos táblás csokoládé, amely hatvan rovarból tartalmazhat részeket, de a mogyoróvaj száz grammja is harminc rovart tartalmazhat anélkül, hogy fogyaszthatatlannak minősítenék.
Forrás: Kossuth Rádió
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!