A hónap gyógynövénye: az orbáncfű

2013. 05. 11.
Szerző: Szimpatika
A közönséges orbáncfű honos Európában, Észak-Afrikában, Ázsia mérsékelt égövi területein és az Indiai-szubkontinensen. Hazánkban a Bükk hegységben bőséggel terem. Korábbi népes megnevezése Szent János füve, mivel első virágzása általában június 24-re, János, illetve Iván napjára esik. A leveleket a fény felé tartva sok-sok áttetsző pont figyelhető meg rajtuk, amelyek illóolajtartók, szélükön fekete mirigypontok találhatók. Innen ered a perforatum megnevezés. Népies neve, a lyukaslevelűfű is erre utal.

A hazánkban vadon előforduló Hypericum fajok közül kizárólag a közönséges orbáncfüvet gyűjtjük, termesztjük. Gyuri bácsi kertjében 2012-ben megkezdtük kísérleti termesztését.

Egész Európában, főleg Kelet-Európában démonoktól védő hatást tulajdonítottak  szétdörzsölt levelének: a házak és az istállók ajtajába akasztották csomóba kötve, hogy távol tartsák a rossz szellemeket. A  druidák szent növénynek tartották, aminek már a szagától is megriadnak a gonosz szellemek. Orvosi tárgyú írásokban már az I. századtól szerepel. A XIII. századtól belsőleg szíverősítőként, külsőleg sebgyógyításra használták.

Az orbácfű egyre ismertebb, igen kiváló gyógynövény idegességre és depresszióra. Németországban, ahol az emberek 82%-a választja a gyógynövényeket a gyógyszerekkel szemben, az orbáncfűteát antidepresszánsként, általános hangulatjavítóként, stresszoldóként, nyugtatóként írja fel az orvos.

Szezonális depresszióra, lelki betegségekre, még dadogásra is ajánlják. Segíthet a nikotin- és az alkoholfüggőség leküzdésében. Mivel igen erős immunerősítő hatása van, AIDS-es betegek terápiájának is része. Vírusölő tulajdonsága miatt HIV-vírusnál, herpeszvírusnál, hepatitisz B- és C-vírusnál bizonyul hatásosnak. Használható még epehajtóként, görcsöldóként, vízhajtóként és nyálkaoldásra is. Emésztésjavító, savcsökkentő hatása szintén ismert.

Sajnos éppen ezek a kiváló tulajdonságai provokálták azt a hisztériát, ami e növényt napjainkban körülveszi. Nem győzik riogatni az embereket, mennyire veszélyes lehet az orbáncfű fogyasztása. Véleményem szerint, ha ésszerűen, mértékkel és odafigyeléssel fogyasztjuk – ami más gyógynövényekre is érvényes –, nem lehet belőle baj.

Gyógyteát forrázással készítünk belőle. Álmatlanságra lefekvés előtt igyanak belőle egy csészével. Depressszióra, idegi panaszokra napi egy csészével ajánlok belőle az esti órákban. 6 hétig szabad folyamatosan inni, utána 6 hét szünetet kell tartani. Emésztésjavításra, epeműködés serkentésére étkezés után 15 perccel egy csészével, alkalomszerűen fogyasszuk. Savcsökkentésre napi egy-két csészével igyunk belőle étkezés után 30 perccel. Vírusfertőzésre napi 3 csészényit igyunk étkezés előtt.

Külsőleg fertőtlenítő és sebgyógyító tulajdonságai miatt évszázadok óta használjuk az orbáncolajat a bőr nyugtatására.
Az olaj elkészítése: 500 g vadon termő orbáncfűvirágra öntsünk 1 liter kukoricacsíra- vagy olívaolajat. Tegyük napra, és hagyjuk állni 2 hétig. Az olaj szép sötétpiros színt kap majd ez idő alatt. Szűrjük le, tegyük zárható üvegekbe. A felégett bőrt ezzel az olajjal kenegessük gyengéden. Az orbáncolaj jó visszérre, narancsbőrre és műtéti hegek gyógyítására is. Arcbőrbe is masszírozhatjuk, minden ránctalanító krémnél hatásosabb. Zúzódásokat néhány csepp olajjal átitatott kendővel kössünk be. Nyílt sebre tisztítás és fertőtlenítés után orbáncolajos kötést tegyünk, naponta kétszer cseréljük. Pajzsmirigy-alulműködés esetén orbáncfűolajjal masszírozzuk a nyelőcső két oldalán található pajzsmirigyet.

A közönséges orbáncfű herbája megtalálható a VIII. Magyar Gyógyszerkönyvben.  ESCOP monográfiája megerősíti depresszióra való alkalmazását.

Vérhígító mellé nem ajánljuk, és azt is tudni kell, hogy a fogamzásgátló tabletták, antidepresszánsok, nyugtatók, epilepszia elleni és fájdalomcsillapító gyógyszerek hatékonyságát csökkenti. Túlzott fogyasztása fehérbőrű egyéneknél fényérzékenységet okozhat.


forrás: www.gyorgytea.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!