A tornasorban a legkisebb – az alacsonynövésről

2013. 05. 01.
|
Gyakran találkozni olyan szülőkkel, akik a gyermekük alacsony testmagassága miatt aggódnak. Ez leginkább akkor kezd aggasztó lenni a gyerek számára is, amikor a tornasorban a sor végére kell állnia. Pedig ezeknek a gyerekeknek a nagy része valójában nem is kórosan alacsony, annak ellenére, hogy az adott osztályban ő a legkisebb.

A rendelőben először is pontosan megmérik a gyermek magasságát. Megkérdezik a szülők testmagasságát is, ez sokat elárul a gyermek várható magasságáról (ritka, hogy két pici szülőnek kosárlabdázó magasságú gyereke legyen). Azután a kiskönyvébe vagy a kartonjára berajzolják a fejlődési görbére a mért magasságot. Ezt az úgynevezett percentilis görbét sok száz gyerek adatai alapján rajzolják. Képzeletben 100 azonos korú kisfiút/kislányt állítanak tornasorba, és megnézik, hogy a gyermek hol helyezkedne el. Ha itt is a sor végén, az utolsó három hely valamelyikén állna, akkor valóban érdemes kivizsgálni.

Szoros megfigyelés

Fontos, hogy az adott gyerek fejlődését folyamatosan figyelemmel kísérjük, mert más okai lehetnek annak, ha a szépen növekedő gyermek megáll a fejlődésben, illetve, ha folyamatosan növekszik, csak a kortársaihoz képest van lemaradva. Emiatt lényeges, hogy a védőnő, a gyerek- és az iskolaorvos rendszeresen mérje a gyerekek magasságát.


Lehetséges okok a háttérben

Amennyiben valóban aggasztó a helyzet, részletes kivizsgálást kell végezni. Gyakran áll az alacsonynövés hátterében valamilyen krónikus betegség (szív-, máj- vagy vesebetegség, felszívódási zavar, csontrendszeri betegség, genetikai eltérés). Sokszor ez a lisztérzékenység egyetlen tünete is. Ha ilyen okot nem találnak, a gyermeket leggyakrabban endokrinológiai szakrendelésre irányítják, ahol többek között a hormonális eltérésekkel foglalkoznak. Amennyiben valamelyik hormon hiánya okozza az alacsonynövést (ez viszonylag ritkán fordul elő), az esetek egy részében az időben elkezdett hormonpótlás látványos eredményt hozhat. Ha a háttérben valamilyen krónikus betegség áll, akkor annak kezelésével a növekedés is beindulhat.

Fontos tehát, hogy időben észrevegyük, kik azok a kicsi gyerekek, akik kórosan alacsonyak, hiszen ha időben kivizsgálják őket, akkor akár súlyosabb betegség kialakulása is megelőzhető; sőt a megfelelő kezeléssel idővel akár a normális testmagasságot is elérhetik.


Forrás: https://semmelweisfigyelo.hu

Szeptemberi akció

Béres Csepp Extra® belsőleges oldatos cseppek + C-vitamin Béres 50 mg tabletta

4×30 ml + 120 db

4 570 Ft

Vény nélkül kapható gyógyszer

Magnézium Béres 375 mg + B6 filmtabletta

30 db

1 740 Ft

58 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Novo C Plus® liposzómális C-vitamin lágykapszula

60 db

3 495 Ft

58,3 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Centrum gumivitamin gyermekeknek eper/málna ízű

30 db

2 045 Ft

68,2 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Bioextra Grapefruit mag kivonat

20 ml

1 435 Ft

71,8 Ft/ml
Étrend-kiegészítő készítmény**

Artelac® CL szemcsepp

10 ml

1 225 Ft

122,5 Ft/ml
Gyógyászati segédeszköznek minősülő orvostechnikai eszköz*

Tebofortan® 120 mg filmtabletta

30 db

3 530 Ft

117,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Exoderil® 10 mg/g krém

30 g

2 380 Ft

79,3 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Calcium-Sandoz® + Vitamin C 1000 mg pezsgőtabletta

10 db

885 Ft

88,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dorithricin® szopogató tabletta

20 db

1 560 Ft

78 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Zovirax ajakherpesz krém

2 g

1 420 Ft

710 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sinupret® belsőleges oldatos cseppek

50 ml

1 850 Ft

37 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Mucopront 375 mg kemény kapszula

50 db

2 070 Ft

41,4 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Amorolfin-Teva 50 mg/ml gyógyszeres körömlakk

2,5 ml

4 070 Ft

1628 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Smecta® 3 g por szuszpenzióhoz

10 db

1 040 Ft

104 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Ambroxol-TEVA 3 mg/ml szirup

100 ml

1 590 Ft

15,9 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Algoflex® Forte filmtabletta

20 db

1 890 Ft

94,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 270 Ft

27 Ft/g
Orvostechnikai eszköz*

Neo Citran megfázásra és köhögésre kemény kapszula

16 db

1 670 Ft

104,4 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Salvequick® Aqua Resist vízálló sebtapasz

28 db

640 Ft

22,9 Ft/db
Orvostechnikai eszköz*

Apranax Dolo 100 mg/g gél

100 g

1 880 Ft

18,8 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dona® 1500 mg por belsőleges oldathoz

20 tasak

3 235 Ft

161,8 Ft/tasak
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dipankrin® Optimum 120 mg gyomornedv-ellenálló filmtabletta

60 db

1 995 Ft

33,3 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2019. szeptemberi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el