Rejtett lelki tartalékaink

2013. 04. 10.
Szerző: Szimpatika
Valamennyiünk életében lehetnek olyan pillanatok – sőt, néha hosszabb időszakok is –, amikor úgy érezzük: ennyi tellett, nem bírjuk tovább. Akár egy erőpróbáló kihívásnak kell megfelelnünk, akár egy elhúzódóan nehéz, küzdelmes életszakaszban vagyunk, akár egy fájdalmas traumát, kudarcot, veszteséget próbálunk feldolgozni, olykor megkérdőjeleződhet bennünk, hogy érdemes-e, és képesek vagyunk-e egyáltalán tovább küzdeni.


Mindez normális és természetes. Még egy igazán erős, motivált, szilárd hittel és értékrenddel bíró emberrel is megeshet, hogy elfárad, elcsügged, és egy időre szem elől veszíti a célt. Talán úgy érzi, már mindent megtett, ami tőle telt, de ez semmire sem volt elég. Talán meg is fogalmazza, hogy elfogyott az ereje, a reménysége: „nincs tovább”. 



Sajátos módon azonban legtöbbször a „nincs tovább” után is van, lehet még lépés. Ha valahogyan képesek vagyunk elérni és mozgósítani rejtett lelki tartalékainkat, akkor új lendületet vehetünk – és gyakran éppen ez az óriási erőfeszítéssel vett lendület szükséges a talpra álláshoz, vagy akár épp a győzelemhez.

De hol lehetnek ezek a lelki tartalékok, amelyekről nem is tudunk? Honnan meríthetünk még belső erőt, amikor reményvesztettnek érezzük magunkat? Erről hallgathatjuk meg a május 18-i egész napos Nyitott Akadémia program hat kiváló előadóját, akiket nem csupán tárgyi ismereteik, de a témával kapcsolatos bőséges és hiteles élettapasztalatuk okán hívtunk meg erre az alkalomra.

Az előadók: prof. dr. Bagdy Emőke, Müller Péter, Pál Ferenc, Böjte Csaba, Beata Bishop és dr. Pilling János

A rendezvény ideje és helye: 2013. május 18., 9.30 - 18.30, Uránia Nemzeti Filmszínház

forrás: www.nyitottakademia.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!