Az elhízott emberek bélrendszerében más baktériumok találhatók, mint a többi emberében. Az ő baktériumaik több energiát fogyasztanak, ami gazdáikat is arra ösztönözheti, hogy többet táplálkozzanak. Rob Knight, az egyetem baktériumszakértője szerint ezek semmivel sem képesek hatékonyabban kivonni az energiát a táplálékból, csak látványosan éhesebbek.
A kutató elmondta, hogy a szervezetünkben több baktériumsejt van, mint agysejt, ezért az előbbiek „leszavazhatnak” bennünket, amikor az étteremben ételt rendelünk. „Az emberekben azt figyeltük meg az elhízással összefüggésben, hogy eltérő a bélrendszerben lévő baktériumfajták száma. Ez a szám sokkal alacsonyabb az elhízottakban, mint az egészséges testsúlyú személyekben” – állítja a kutató.
Knight munkatársaival a baktériumoknak az emberi megbetegedésekre, köztük az elhízásra gyakorolt hatását kutatja. Speciális számítógépes programok segítségével elemeznek hatalmas baktérium-populációkat, így azokat is, amelyek az emberi bélrendszerben találhatók. Knight szerint az emberi szervezetben élő baktériumok vizsgálata ugyanolyan eredményes lehet, mint az őssejtkutatás. Annak ellenére, hogy az emberi gyomor az egyik legmostohább biológiai környezetnek számít, körülbelül 128 baktériumfajta él itt, többmilliárdos populációkat alkotva.
forrás: https://semmelweisfigyelo.hu