Fogyókúra ésszel: ne higgyünk el mindent!

2007. 12. 13.
Komplett iparág üzemel a hangzatos „egészséges táplálkozás az élvezetekről való lemondás nélkül” mottó alatt. Néhányan diétával könnyítik meg bizonyos táplálkozási előírások betartását, mások pedig abban az illúzióban ringatják magukat, hogy egészségesen élnek, noha még mindig túl sokat és esetenként helytelen módon étkeznek.
Diabetes-étrend

Diabetes esetén gyorsan megnövekszik a vércukorszint, melyre vagy nem figyelnek, vagy bizonyos keretek között orvosi kezeléssel reagálnak rá. Külön étrend nem feltétlenül szükséges ilyen esetben, a szervezetbe bevitt mennyiségeket és értékeket azonban szigorúan figyelni kell. A cukorbetegek számára segítséget jelent a diabetikus lekvár, a cukormentes csokoládé és más termékek – már persze ha nem képesek lemondani az édességekről. E termékek ára azonban köztudottan elég borsos.

Az úgynevezett light üdítők, joghurtok, édességek a cukorbetegek számára is fogyaszthatóak. A diabetikus élelmiszerek hátránya ugyanakkor, hogy azt a képzetet keltik a betegben, hogy fogyasztásuk által tesz valamit a cukorbetegség ellen. A legtöbb diabeteses azonban pont azért beteg, mert elhízott, az édes diabetikus készítmények pedig egyáltalán nem kalóriaszegények. Ezeknél a cukrot cukorpótló anyagokkal cserélik fel, melyek sok esetben ugyanannyi vagy akár még több kalóriát tartalmaznak, mint a háztartási cukor. Szénhidrátmennyiségüket emellett minden cukorbetegnek bele kell számolnia a napi penzumba.

Nátriumszegény termékek

Nem szükséges nátriumszegény termékeket vásárolnunk, ha a bevásárlásnál lemondunk a konyhasóban gazdag élelmiszerekről, és ételeinket nem sózzuk utána agyon. E készítmények azonban segítséget jelenthetnek a magas vérnyomásban szenvedőknek, akiknek az orvos rendszerint nátriumszegény diétát rendel, különösen abban az esetben, ha nem akarnak emiatt lemondani minden előre elkészített termékről. A konyhasópótló nem tartozik a nélkülözhetetlen élelmiszerek közé; hasznos lehet ugyan olyan húskészítmények esetében, melyeket eleve konyhasóval állítanak elő, de hátrányos is egyben, mert a pótlás 40 százalék körüli káliumot tartalmaz. Nem alkalmazható, ha a szervezet káliumháztartásával problémák vannak, és ugyanígy vesepanaszok esetén is inkább árt, mint használ. Azt a nem elhanyagolható szempontot is érdemes figyelembe venni, hogy a konyhasópótlékok íze messze elmarad az igazi sóétól.

Jódozott étkezési sók

Használatuk a közhiedelemmel ellentétben nem jelent semmiféle extra hasznot a szervezet számára, hiszen a jódszükségletet a kielégítő és egészséges táplálkozással is lehet biztosítani, ráadásul pont a velük kapcsolatos tévhitek miatt előtérbe kerülhet az ételek túlsózása, ami sosem vezet jóra. Segítséget kizárólag abban az esetben jelentenek, ha valaki ezeket leszámítva sosem fogyaszt tengerből származó ételeket.

Diétás zsírok

Fogyasztásuk nem jár semmiféle előnnyel, így nem is szükséges; helyettük inkább a telítetlen zsírsavakban gazdag kukoricacsíra-olaj vagy a napraforgóolaj használata javasolt. Kifejezett hátrányuk nincs, de szükségtelenül drágák azok számára, akik diétás margarinokkal szándékoznak kalóriákat megtakarítani. Ezek 60 százalékig vizet tartalmaznak, emellett pedig sok pótlóanyagot. Olcsóbb megfejtés vékonyabban felkenni más zsiradékokat.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!