Dohányzás a fogyásért?

Szerző: Szimpatika
A magyar lakosság körében rendkívül elterjedt szokás a dohányzás. A friss adatok szerint a 18 és 64 év közötti korosztály 30%-a gyújt rá naponta legalább egyszer, ezen kívül további 6% az, aki alkalomszerűen dohányzik. További meghökkentő számadat, hogy a tizenévesek körében is hasonló arányt tapasztalunk. A fogyasztási szokások szerencsére mindkét nemben javuló tendenciát mutatnak az utóbbi időben. Érdekes tény, hogy a felsőoktatásban tanuló lányok között több a dohányos, mint fiú kortársaiknál.

Testképzavar is állhat a háttérben

A dohányzásra számos szociokulturális faktor hat, a személyes attitűd mellett az egyén szokásait a családban, iskolában látott minták is befolyásolni képesek. Korábbi tudományos eredmények arra utalnak, hogy a súlyproblémák és a testképzavarok is hatással lehetnek a káros szenvedélyekre. Azok a fiatalok, akik túlsúlyosnak érzik magukat, hajlamosabbak arra, hogy a cigarettához forduljanak. Az a felfogás, hogy a dohányzás képes lehet a megfelelő súlykontrollt elérni, jobban elterjedt a lányok körében. A kutatások eredményei azonban nem képviselnek egységes álláspontot abban a kérdésben, hogy a BMI (testtömegindex) kapcsolatban áll-e valahogyan a dohányzással.

Széleskörű kutatás

Három magyar kutató, a Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézetéről Pénzes Melinda és Balázs Péter, az ELTE képviseletében pedig Czeglédi Edit végzett kutatást Kristie L. Foley közreműködésével, melyben a szociális és viselkedési faktorok mintázatát hasonlították össze a dohányzási szokásokkal. A vizsgálat arra is kitért, vajon milyen szerepe van az egyes súlyszabályozással kapcsolatos tévhiteknek vagy magának a testtömeg indexnek a cigarettafüggőség kialakításában.

A kutatók kérdőívet töltöttek ki hat különböző város 6. és 9. osztályos fiataljaival. A válaszadás a szülők tudtával, önkéntes alapon történt. A kérdések összetétele rendkívül komplex volt. A tanulók önbevallásos alapon a papírra írták testtömegüket és magasságukat, majd az iskolai védőnő segítségével meg is mérték, pontosan mit mutat a mérleg és a centi. A BMI értékét később ezen adatokból számolták ki.

A tanulók azon fele került nem dohányos csoportba, akik az elmúlt 30 napban nem szívtak el egyetlen cigarettát sem – a többiek pedig számszerűsítették, hogy ez alatt az időszak alatt pontosan hány szálat. A felmérés kiterjedt az iskolatársak, barátok és szülők szokásainak rögzítésére, az utolsó félévben elért tanulmányi eredményre és a szociális helyzetre is. A teszt további kérdéseket tartalmazott arra vonatkozóan, hogy a fiatalok miként vélekednek a dohányzás súlyra gyakorolt hatásairól és arról is, hogyan viszonyulnak a saját testükhöz, azt karcsúnak vagy kövérnek tartják-e magukat.

Fogyás minden áron?

A felmérés értékelése hasonló eredményt mutatott, mint a korábban is megismert adatok. A válaszokból kitűnt, hogy a dohányzási szokásokra leginkább a szociális faktorok vannak hatással. Valamely szülő vagy barát cigarettázása a többszörösére emeli annak a valószínűségét, hogy a fiatalok is elkezdjenek dohányozni. A kérdőívekből az is kitűnik, hogy az alacsonyabb iskolai teljesítmény és a rosszabb anyagi helyzet is növeli az elszívott mennyiséget.

Az eredmények közül kiemelendő, hogy a kutatók szignifikáns összefüggést találtak a dohányzás és a BMI értékek (egyaránt a bevalláson alapuló és a mért értékekből számítottak) között, melynek legfőbb motivációja az a dohánytermékekhez társított hit, hogy azok képesek a súlykontrollt kedvezően befolyásolni. Ez az elgondolás különösen elterjedt az elhízottabbak körében. Ez a tény azért fontos, mert mutatja, hogy a kognitív, viselkedést befolyásoló tényezők mennyire jelentős hatással vannak a függőség kialakításában.

Megelőzés mindenek előtt

A tinédzserkor végéhez érve és a felnőttkor elején a lányok gyakran veszik észre, hogy a korábbiakhoz képest kevésbé karcsúak. Ez sok esetben lelkileg megterhelő számukra, ezért mentálisan sérülékenyebbé válnak és egyben fogékonnyá bármilyen fogyasztószerrel kapcsolatos hiedelemre. Mivel a magyar lakosság nagyobb arányban küzd az elhízással, mint az európai átlag, ezért emiatt is különösen fontos volna, hogy a megfelelő időben tanítsuk meg a gyermekeket arra, miképpen tudnak egészségesen étkezni. A válaszok értékelése is mutatja, hogy a komplex prevenciós tevékenység mennyire fontos szerepet tölt be az egészségre való nevelésben. A hagyományosan hangoztatott alapelvek mellett a cikkben ismertetett lényegi életmódváltás elérését segítő értékek kihangsúlyozása, a tévhitek eloszlatása is közelebb hozhatja azt a célt, hogy egyre kevesebben gyújtsanak rá a mindennapokban.

forrás: https://semmelweisfigyelo.hu

az eredeti közlemény elérhető itt: https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/22571010

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!