Ihatnak-e a gyerekek gyógyteát?

Szerző: Szimpatika
Gyakori kérdés szülők részéről, hogy adhatók-e ugyanazok a gyógyteák a gyerekeiknek is, mint amiket ők isznak? Az általános szabály az, hogy gyerekeknek 12 éves kor alatt nem adható gyógytea. Ennek csupán az az oka, hogy erre vonatkozó kísérleteket nem végeztek, tehát nincsenek erre vonatkozó adatok, írja a messze földön híres bükkszentkereszti javasember, Gyuri bácsi.




Bizonyos gyógyteák viszont teljes biztonsággal adhatók már csecsemőknek is. Az édeskömény jó szélhajtó, és ha a kisbaba fürdővizébe kakukkfű teát kevernek, nyugodtan alszik majd és jó lesz az étvágya.

Mikor a kisgyerek először kerül közösségbe, „mindent elkap”. Egész télen köhög, tüsszög, lázas, többet van otthon, mint az óvodában. A gyerekek immunrendszere ilyenkor erősödik meg. Hogy ezt segítsük, nyugodtan adhatunk nekik hetente 1-2 csésze kakukkfű teát reggel, éhgyomorra. A macskamentát kevesen ismerik Magyarországon, pedig igen hatásos védekező szer a téli megfázások ellen. Szintén elegendő heti 1-2 csésze belőle. Fél adag teát készítsenek: csapott teáskanál teafű 2,5 dl vízhez. Nagyobb gyerek napi három alkalommal is ihatja megfázás esetén.

Az ún. erős hatású gyógynövények, mint az orbáncfű vagy a csalán egyáltalán nem adhatók 12 évesnél fiatalabb gyermeknek. Vigyázzanak a kamillával és a hársfával  is: egyik sem iható folyamatosan huzamosabb ideig. Kizárólag betegség idején, akkor is keverékben és egy hétnél nem tovább.

Végezetül idéznék egy levélből: „…köszönöm tanácsait, segítségét. Leghálásabb anyai szívem, amiért a másfél éves és ötéves gyermekeim állandósulni látszó, felső légúti problémáitól sikerült megszabadulnunk, az újonnan elkapott betegségeket gyorsan, szövődmények nélkül küzdi le szervezetük. Bebizonyosodott, hogy megissza a gyermek a gyógyteát, ha a megfelelőt kapja, nálunk a reggeli ital a kakukkfű tea lett.”

forrás: https://gyorgytea.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!