Csodás bőr várandósság alatt és után
Előzzük meg a csíkokat!
A magzat növekedésével természetesen a has körfogata is nő. Jórészt alkati tulajdonságok és genetikai tényezők kérdése, hogy milyen mértékben kell küzdenünk a terhességi csíkok (striák) kialakulása ellen. Mindentől függetlenül érdemes már a terhesség első hónapjától az erre a célra speciálisan kifejlesztett készítményeket alkalmaznunk. Fontos azonban, hogy ne csak a has, de a mellek és a csípő területét is rendszeresen krémezzük, hiszen striák itt is megjelenhetnek. A terhesség utolsó harmadában, a bőr nagyfokú megnyúlását követően jelentkező viszkető érzést is csökkenthetjük rendszeres krémezéssel. A szülés után pedig fáslizással, alakformáló fehérneműkkel tudjuk elérni, hogy a megnyúlt bőr minél hamarabb összehúzódjon.
Foltok, szeplők, növedékek
A várandósság alatt bekövetkező hormonális változások azzal is együtt járhatnak, hogy a meglévő szeplők, májfoltok sötétebbek lesznek, az anyajegyeknek pedig változhat a színe, mérete. Ezek a változások általában jóindulatúak, de érdemes bőrgyógyász szakorvossal ellenőriztetni őket. Erre az időszakra különösen jellemző lehet, hogy bőrszínű, nyeles növedékek (fibroma) alakulnak ki a nyak, a hónaljak vagy a mellbimbó területén. Megjelenhetnek apró, olykor viszkető, száraz felszínű, barna növedékek is, amelyek jóindulatú, fokozott szarutermelés következtében kialakuló, nem fertőző szemölcsök (seborrhoeas verruca). Amennyiben zavaróak, mindezeket a terhesség után bőrgyógyász segítségével lehet eltávolíttatni.
Szinte minden kismama megfigyelheti, hogy az emlőbimbó és az emlőudvar sötétebbé válik, a has középső vonalán pedig kialakul egy sötétebb csík. Ezek a változások a szülés után rendszerint elmúlnak. Azonban a pigmentációs zavarok elleni megelőzésként télen is ajánlatos megfelelő faktorszámú fényvédőt, naptejet használni a szabadban.
A szülés utáni hajhullás átmeneti
A várandósság alatt gyakoribb hajmosásra lehet szükség, hiszen a fokozott faggyútermelődés miatt a hajas fejbőr zsírosabbá válhat. Azoknak a kismamáknak, akik korábban erős fodrászati vegyszereket használtak (hidrogénezés, dauer stb.), ilyenkor javasolt ezektől tartózkodniuk – inkább hajszínezőket alkalmazzunk.
A terhességet fenntartó hormonok fékezik a szőrzet és a haj hullását, így a várandósság alatt szebb, dúsabb hajkoronára tehetünk szert, azonban a szülést követő 1-5. hónap tájékán intenzív hajhullással számolhatunk. Körülbelül egy évet vesz igénybe, amíg a hajunk visszanyeri eredeti, terhesség előtti állapotát.
A természetes biztonságosabb
Várandósság alatt érdemesebb természetes összetevőket tartalmazó készítményeket használni, hiszen ilyenkor különösen fontos, hogy a lehető legkevesebb felesleges vegyszerrel, illatanyaggal érintkezzen a kismama. A korábban jól bevált termékeket viszont nem érdemes lecserélni, mert elképzelhető, hogy az új kozmetikumok allergiás reakciót vagy irritációt váltanak ki.
A terhesség időszakára jellemző a verejtékmirigyek fokozott termelődése is. „Fürdéshez a lúgos hatású tusfürdők, szappan helyett olyan fürdőszert válasszunk, amely a bőr pH-értékével megegyező, vagy semleges vegyhatású” – figyelmeztet dr. Boros-Gyevi Márta.
A terhesség alatt az arcbőr zsírosabb lehet, mitesszerek, pattanások jelenhetnek meg rajta, vagy épp szárazzá, érdes felületűvé válhat, alkattól függően. A zavaró, tartós vagy fokozottan jelentkező problémák kezeléséhez mindenképpen érdemes bőrgyógyász segítségét kérnünk.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!