Mennyből az angyalgyalgyal

Mosolyra húzódott a szája a jó meleg takaró alatt, ahogy azt a hóborította dombocskát meglátta a nádfedelű faház jégvirágos ablakából. A háznak döngölt padlója volt, rajta vastag, puha szőnyeg, a szőnyeg közepén apró fenyőfa igazi gyertyákkal, körötte szárnyukat billegető, pipiskedő angyalok. A kandallóban pattogott a tűz, a tűzhelyen nagy fazék édes bor rotyogott, illata belengte a szobát. A két gyerek csillogó szemmel, piros pofival majszolta a mézes sütit, és ez még mind nem elég, mert ekkor belépett a férj is, Kolos Nándor, leverte lábáról a havat, jaj, milyen snájdig ebben a színes, kötött pulóverben, erős karjában egy halom aprófa, dob a tűzre, aztán odalép Kolosné Virág Annamáriához és átöleli szorosan, az ölelésből hirtelen tánc lesz, valami lágyan ringató keringőféle, a gyerekek körbeállják őket és énekelnek, az angyalok kacagva csilingelnek, a tűz békésen pattog, a fahéjas bor rotyog, de várjunk csak, szegfűszeg is kellene bele, te jó ég, van itthon szegfűszeg?



Kolosné Virág Annamária ekkor felpattant az ágyból. Mindjárt karácsony! És összerándult a gyomra. Be kell vásárolni jó előre, még a tömeg előtt, az ajándékokat is össze kell írni, új mobilkütyü a nagyobbik gyereknek, a kisebbik meg kutyát akar, mi van, ha Kolos Nándornak nem tetszik a szép kötött pulóver, amit a leértékelésen talált, anyóséknak nagyobb fritőz, szülőknek színházjegy az új musicalre, aztán ott vannak még a nagynénik, unokatesók, sógorok, barátok, tanító nénik… A lakást ki kell takarítani, ablakot megpucolni, függönyt kimosni, megkeresni a műfenyőt a pincében és lesikálni, izzósort leellenőrizni, szaloncukrot megvenni és bekampózni, vendéglistát megírni, meghívni, akit kell, akit nem, annak képeslapot küldeni, új receptet keresni a bejglihez, szét ne essen megint, mit szól majd az anyós.
De jó is volna az a kis faház az angyalokkal, a szelíd, elégedett gyerekekkel, az öleléssel, angyalcsilingeléssel, élő fenyővel, kevesebb főzéssel, olcsóbb ajándékkal, drágább szeretettel – sóhajtott Kolosné Virág Annamária, de aztán észbe is kapott azonnal, hogy nincs idő ábrándozásra, különben is, micsoda hülyeség, mit szólna a család, ha elmaradna a szokásos halmenü a töltött káposztával, mit szólnának a gyerekek, ha nem lenne egy vagyonért ajándék, és mit szólna Kolos Nándor, ha azzal állna elé, hogy idén igazi fát akar, amit fel kell cipelni, vastalpba faragni, aztán a leveleit söprögetni folyton, még hogy ölelős keringő meg valódi gyertyák, na, csak az kéne, meg egy lakástűz…

Aztán majd eljön a Szenteste megint, anyós a terítéket vizslatja, após tölt, aztán tölt, aztán rázendít a disznó vicceire, Kolos Nándor nem találja a csillagszórót, pedig bizisten, odatette, a nagyobbik gyerek duzzog, mert pont nem ilyen mobilkütyüt akart, a kisebbik zokog, mert a tengerimalac nem kutya, anyós igazán köszöni szépen, bár jobban örült volna egy húsdarálónak, após szódabikarbónát kér, mert zsíros a hal, Kolos hasán kissé feszül a kötött pulóver, az izzósor kettőt villan és bekrepál, mennyből az angyalgyalgyalgyal, hát ilyen nincs, mi történhetett ezzel a cédével.

És Kolosné Virág Annamária csak ül majd a műfa alatt két kezét a térdére ejtve, és bámulja a romokat, a sok koszos edényt, a halomnyi szétdobált csomagolópapírt, a zsírfoltokat a keményített damaszton, és eszébe jut a kis faház az angyalokkal, a gyertyalánggal, vidáman pattogó tűzzel.
És ekkor majd odalép hozzá a Kolos Nándor, magához is öleli talán szorosan, és a fülébe súgja: látod, anyukám, ezen is túl vagyunk, és voltaképpen egész jól sikerült.

Kolosné Virág Annamária egy hajnalban arra eszmélt, hogy jé, már megint december van, de aztán visszahúzta valami édes szendergésféle, és ekkor a karácsony jutott az eszébe, és hogy az milyen gyönyörű.