Honnan tudhatom, hogy elegendő folyadékot fogyasztok-e?
A túl sok víz fogyasztását ellenzők szerint a túlzott folyadékbevitel hiponatrémiát (a vér alacsony nátriumszintjét) okozhatja, és az embereket szennyező anyagoknak teszi ki. Ráadásul a közegészségügyi ösztönzés miatt az emberek szégyellik magukat azért, hogy nem isznak eleget.
A legtöbb szakértő szerint azonban a megfelelő hidratálás különösen az időseknek és a nagyon fiataloknak fontos, és az emberek többségének jobb, ha csapvízből vagy palackozott vízből viszi be a szükséges mennyiséget, mint ha más – különösen cukrozott vagy alkoholos – italokból.
Bár a médiából gyakran hallhatjuk, érdemes újra kitérni arra, mennyi vizet is kell fogyasztanunk naponta. A Mayo Klinika egyik cikke szerint ez nem olyan egyszerű, a testmozgás mennyiségétől, az egészségi állapottól és a környezet páratartalmától és hőmérsékletétől is függ. Az Institute of Medicine a nőknek körülbelül kilenc, a férfiaknak tizenhárom pohárnyi folyadékot javasol.
A Mayo Klinika szerint más módja is van a megfelelő H2O bevitel ellenőrzésének. Ha elegendő folyadékot fogyasztunk, nem érzünk szomjúságot és naponta legalább 1,5 liter színtelen vagy halványsárga vizeletet termelünk, a folyadékbevitel valószínűleg megfelelő.
A hiponatrémia elkerülése érdekében pedig azt tanácsolják a szakértők, hogy ha valaki megerőltető sporttevékenységet végez, igyon elektrolit-tartalmú, úgynevezett izotóniás sportitalokat.
forrás: MedipressA cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!