Az arc értágulatai is eltüntethetők

2012. 09. 12.
Szerző: Szimpatika
Az arc középső területein értágulatokkal, esetleg gyulladt csomókkal jelentkező bőrbetegség a rozácea. A panaszok napfény hatására rendszerint rosszabbodnak, így a nyári időszakban még nagyobb gondot kell fordítanunk a tünetek kezelésére. Dr. Sepa György, az Oxygen Medical érsebésze az eltávolítás kíméletes lehetőségéről beszélt.

A rosacea megjelenésében az örökletes tényezők mellett a hormonális változások is fontos szerepet kapnak, így nőknél gyakrabban jelentkeznek az arcon a piros erecskék. Az első tünetek gyakran a menopauza időszakában mutatkoznak, bár az erre hajlamosaknál akár jóval előbb is. A tünetek gyakran összefüggnek egyéb gyomor-bélrendszeri betegségekkel, de a rosacea hátterében állhat vérnyomás ingadozás, vagy akár az értágulatot fokozó élelmiszerek gyakori és túlzott fogyasztása is.

A betegség lefolyása során a kezdetben enyhe panaszok egyre fokozódnak, a klinikai képnek megfelelően három stádiumot különböztethetünk meg.

Először az arcon jelentkezik bőrpír, amely eleinte néhány percig tartó arcpirulással, melegségérzettel jár, később azonban tartósan megmaradó értágulatok észlelhetők. A következő fázisban a bőrpír, értágulatok mellett az orcákon, orron, állon, homlokon, gyulladt, gennyes csomók is megjelennek, melyek a nyak bőrén, szem környékén is előfordulhatnak. Néhány év vagy évtized után kialakulhat a betegség harmadik stádiumára jellemző, sűrű csoportokban elhelyezkedő csomók, melyek összefüggővé vállhatnak. Főként férfiaknál, az arc egyes részein - jellemzően az orr vagy az áll területén - faggyúmirigy- és kötőszöveti burjánzás jelentkezik, így alakul ki a rhynophymaként, vagyis karfiolszerűen megvastagodott bőr néven ismert torzító elváltozás.

 

Életmóddal befolyásolható

 

A rosacea kezelésének terápiája a kiserek falának erősítésére, s ezzel párhuzamosan az értágító tényezők kerülésére épül. Gyulladásos fázisban nyugtató, fertőtlenítő hatású készítményeket kell alkalmazni helyileg, és szükség szerint belső kezelésként is.

Fontos a tüneteket kiváltó vagy súlyosbító betegségek kezelése is. A tünetek fellángolását megfelelő diétával, bizonyos életmódbeli tanácsok megtartásával és rosaceás bőr ápolására kifejlesztett kozmetikumok alkalmazásával is megelőzhetjük. Javasolt a vérbőséget, kipirulást okozó élelmiszerek, italok kerülése, így az alkohol, forró, erős, fűszeres ételek fogyasztása nem ajánlott.

Mivel a napfény szintén provokál, már az első napsugarak megjelenésétől magas faktorszámú fényvédő krémmel kell óvni a bőrt. A szaunázás vérbőségfokozó hatása miatt szintén kerülendő. A rosaceás bőr ápolására ideálisak az olyan összetevőket tartalmazó illatanyag- és színezékmentes készítmények, melyek a hidratáló hatáson túl védik és erősítik a véredények falait, csökkentik a bőr kipirosodását, és védelmet nyújtanak a napsugarak káros hatásaival szemben.

 

Rádiófrekvenciával eltüntethető

 

A rosacea kezelése a radiófrekvenciás (RF) kezelés esetében a termokoaguláció elvén alapul. A vékony tűn keresztül alkalmazott nagyfrekvenciájú rezgés által kiváltott hőhatás roncsolja a kapilláris erek falát és azok tartalmát is: a kezelt érfal összezáródik, a benne lévő vér hirtelen megalvad, sejtjei szétesnek. A termokoaguláció pontosan ellenőrzött és irányított energiát használ, amely csak a célszövetre van hatással, de megvédi az azt körülvevő szöveteket. A beavatkozás után így nem tapasztalható égés, bőrelhalás vagy pigmentáció, az eredmény pedig már 1-2 nap múlva jól látható. A klinikai vizsgálat 90 százalék feletti hatékonyságot igazolt, mely kiemelkedően magas a kis átmérőjű erek kezelésében.

– Az eljárás szinte fájdalommentes, érzéstelenítést nem igényel, bármely testrészen elvégezhető, és kiemelkedően hatásos az arcon található érelváltozások kezelésére. Bármely bőrtípushoz használható, az erek alakja és színe is lényegtelen – ismerteti dr. Sepa György, az Oxygen Medical érsebésze.

A kezelés után néhány napig az esetek egy részében bőrvörösség, piros folt alakulhat ki, érzékeny bőr esetén néhány órára kis hólyagok jelenhetnek meg, ezek később nyomtalanul elmúlnak. A kezelt területen mikrohegek képződhetnek (kis horzsolásszerű pontok formájában), ezek fokozatosan elhalványodnak, majd 4-12 hét alatt szintén nyomtalanul eltűnnek.

Ugyanakkor fontos tudni, hogy a rádiófrekvenciás kezelés ellenjavallt nikkel-allergia, terhesség, pacemaker viselése, fertőző bőrbetegségek jelenléte esetén. Ezek meglétéről, illetve az optimális eljárás kiválasztásáról minden alkalommal személyes konzultáció alapján dönthet a szakorvos.

 

www.oxygenmedical.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!