Kevesebb sóval a rákbetegségek nagy százaléka elkerülhető
A túlságosan sok só fogyasztása emeli a vérnyomást, ami szívbetegségek és agyi érkatasztrófák kialakulásához vezethet. A WCRF szerint a napi ajánlott sóbevitel hat gramm, ez egy kávéskanálnyi mennyiségnek felel meg. Ehelyett azonban az emberek 8,6 grammot fogyasztanak.
Nagy-Britanniában évente mintegy 6000 gyomorrákos megbetegedést regisztrálnak. A WCRF becslése szerint az esetek 14 százaléka, mintegy 800 rákbetegség elkerülhető lenne, ha az emberek betartanák a napi hatgrammos határt.
Kate Mendoza, a WCRF illetékese hangsúlyozta, hogy a gyomorrákot nehéz kezelni, mivel a legtöbb esetben a tényleges kialakulásáig nem ismerhető fel a betegség. A kialakulás megelőzésében az első helyen az életmódváltásnak kell szerepelnie: a sófogyasztás csökkentése mellett több gyümölcsöt és zöldségfélét kellene enni.
A WCRF a közlekedési lámpához hasonló színű címkék elhelyezésének bevezetését szorgalmazza: a piros a magas, a sárga a közepes, a zöld pedig az alacsony sótartalmat jelezné az élelmiszereken, ellentétben az élelmiszergyártók és szupermarketek által használt másfajta címkézési módszerrel – olvasható a BBC honlapján.
forrás: medicalonline
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!