Az autósok 6%-a szadista gyilkos
Kontrolltárgyként egy levél szolgált ugyanezen a helyen. Rober később az út széléről azt figyelte, hogy az arra haladó autósok képesek-e csak azért sávot váltani, hogy elgázolják az általuk minden bizonnyal élő állatnak vélt tárgyat.
Az elhaladó autó után a számláló azt mutatta, hogy a sofőrök hat százaléka átmegy a szomszéd sávba és kíméletlenül áthajt az állaton. A legerősebben ez a hatás a tarantulánál volt érezhető, a pókot a sofőrök különösen gyűlölték, a hat százalékból 3,2-t tett ki a pókgyilkosok száma. A levélen való átgázolás kedvéért az ezerből egyetlen autós sem hajtott át a leállósávba, ez pedig azt mutatja, hogy a gumiállatokat elütő hat százalékot kizárólag a saját szadista öröme vezérelte egy rá semmilyen veszélyt nem jelentő állat megölésére. Mivel a kísérlet egy aránylag elhagyatott úton történt, a sofőrök abban a tudatban hajtottak át az állatokon, hogy nem látja senki, mit tettek.
Egy 2008-as felmérés szerint az emberek 1,2 százaléka potenciális pszichopata, ennek fényében a hat százalékos állatgyilkos arány elég riasztó. Érdekes adalék, hogy a 60 gázolóból 53 valamilyen kisebb-nagyobb dzsipet, vagy SUV-ot vezetett. Azoknak az autósoknak az aránya, akik megálltak, hogy biztonságba helyezzék az állatot az út közepéről, 5,7 százalék volt (túlnyomó többségük a teknős miatt állt meg).
Forrás. index.hu
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Az sem jó, ha túl sok van belőle és az sem, ha kevés
- Nyári hajproblémák és megelőzésük
- Köszméte, avagy a vitaminokban gazdag egres
- Tévhitek a napozásról és a naptejről
- Nyáron gyakoribb a kontaktlencse miatti fertőzés
- Törpemalacokat és kutyákat vizsgáltak az ELTE kutatói
- Miért rosszabbodnak a refluxos panaszok nyáron?
- Ezért igyunk fügefalevél-teát!
- Milyen betegségeket kaphatunk el az élővizekben vagy a strandon?
- Hűtsd le magad belülről
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!