Mire nem jó a halolajkapszula

Szerző: Szimpatika
Az eddig rendelkezésre álló vizsgálati eredmények szerint a halolajkapszulák szedése nem óv a demenciától, nem csökkenti az Alzheimer-kór kialakulásának valószínűségét – állapította meg a Cochrane Review című nyílt hozzáférésű internetes orvosi adatbázis kutatócsapata (www.cochrane.org).

Az Amerikai Tudományos Akadémia folyóiratában, a PNAS-ben megjelent elemzésükben három nagy tanulmány adatait tekintették át, amelyek összesen 3500 ember bevonásával készültek, és azt vizsgálták, hogy az omega-3 zsírsavakat tartalmazó kiegészítők szedése a placebóhoz képest nyújt-e védelmet a demencia ellen.

Mint hozzátették, a tanulmányokban csak három és fél éven át követték nyomon a résztvevők egészségét, ezért nem zárható ki, hogy hosszabb távon kimutatható lenne a halolajkapszulák agyi védőhatása.

Az Omega-3 kiegészítőket, halolajkapszulákat nagyon sokan szedik abban a reményben, hogy azok védenek a szív- és érrendszeri betegségek ellen, és esetleg védő hatásúak a demenciával szemben is. Omega-3 zsírsavakat nagy mennyiségben tartalmaznak egyes zsírosabb halak, például a makréla, a lazac vagy a szardínia, ezeket hetente legalább kétszer érdemes beilleszteni étrendünkbe.

Forrás: MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!