Szöktetés a konyhából – Apaszemmel

2012. 06. 10.
|
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Címkék: Apaszemmel  Napló 
Nálunk április–május hónapokban valóságos fesztiválhangulat van a családban. Jó, nem egy szokványos méretű rokonságról beszélünk, viszont nálunk is meg kell ülni a jeles napokat, nem lehet azokon átsiklani, még akkor sem, ha akár mindennapra is esik egy szülinap. Mindenkinek jár a tisztelet, hogy egy évben egyszer megünnepelje a család.

A tavaszi időszak családi ünnepeit pár mondatban összefoglalnám, Önök is átláthassák az egész naptárunkat.

Áprilisban volt Zsófi húgomnak és fiának, apámnak, anyai nagymamámnak a születésnapja, illetve a húsvét, ami nálunk szintén családi ünnep. Májusban lesz Bence és Ádám fiam szülinapja, de másik testvéremet, Rékát, illetve kislányát is ebben a hónapban köszöntjük. Nyilván nem minden a mi lakásunkban történik, de az én gyermekeimhez kötődő jeles napokat, vagy például a húsvétot nem úszhatjuk meg vendégjárás, főzés, kiemelt készülődés nélkül. Ez nálunk minimum 20 főt jelent – az esetleges hiányzók nélkül! Ebben az időszakban a megszokott hétvégi és hétköznapi teendőkön túl sokkal több nehezedik Györgyire. Persze, ő jó háziasszonyként mindig a tökéletesre törekszik, hiszen azt szeretné, hogy mindenki nagyon jól érezze magát nálunk. Plusz a család női tagjainál bevett szokás a „süti-verseny”, ami lényegében arról szól, hogy minden felnőtt nő – kismamáktól a dédmamákig – süt valamit. Szóval kész konyhai maraton az anyák és nagyanyák számára ez az időszak.

Karácsonykor azt találtam ki, hogy a fentiek miatt ebben az időszakban elrabolom a feleségem a gyerekektől, és elviszem Párizsba. Ezt addig a pillanatig nem hitte el nekem, amíg le nem foglaltam a repülőjegyeket. Egy távoli ismerősünk lakását kaptuk meg rezsi-költségen 4 napra, ami miatt szintén egy picit izgult, hiszen én szerveztem. Erre már csak az tett rá egy lapáttal, amikor Daniel a párizsi reptéren visszahívott és közölte tört angolsággal: kicsit megcsúsztam, kulcs a lábtörlő alatt, én majd este benézek hozzátok és mindent megmutatok! A kulcs ott volt, a környéket imádta Györgyi, a 4 nap pedig hihetetlen volt.

Úgy éreztem, jár neki (nekünk!) ennyi idő, amikor csak ketten vagyunk. Amióta Rozi megszületett, talán egy vagy két estét töltöttünk kettesben valamilyen baráti összejövetel vagy kultúrprogram miatt, de akkor is este ment a rohanás, hogy az éppen „ügyeletes” nagyi hazaérhessen éjfél körül.

Én tehát önhatalmúlag eltoltam a karácsonyt, előrehoztam az anyák napját, és 2 szülinap és a húsvét között gyermekeim anyját elvittem Párizsba.

A nyitólapról ajánljuk

Júliusi akció

Béres Magnézium 250 mg + B6 filmtabletta

90 db

2 680 Ft

29,8 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Imodium® 2 mg kemény kapszula

20 db

1 170 Ft

58,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Flebaven® 1000 mg tabletta

60 db

4 790 Ft

79,8 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sperti Preparation H® végbélkenőcs

25 g

2 340 Ft

93,6 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

NiQuitin® Minitab 4 mg préselt szopogató tabletta

20 db

1 810 Ft

90,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Otrivin Rapid Menthol 1 mg/ml adagoló oldatos orrspray

10 ml

1 960 Ft

196 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 245 Ft

26,5 Ft/g
Orvostechnikai eszköz*

AkusTone fülspray

15 ml

2 145 Ft

143 Ft/ml
Gyógyászati segédeszköznek minősülő orvostechnikai eszköz*

Millandjoy tabletta

100 db

2 850 Ft

28,5 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Voltaren Dolo Rapid 25 mg lágy kapszula

20 db

2 260 Ft

113 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Salvequick® Tyúkszemtapasz

6 db

585 Ft

97,5 Ft/db
Orvostechnikai eszköz*

Calcium-Sandoz® pezsgőtabletta

20 db

1 520 Ft

76 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Gynoxin® 200 mg lágy hüvelykapszula

3 db

2 140 Ft

713,3 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dassergo 5 mg filmtabletta

30 db

1 700 Ft

56,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Nurofen® 200 mg gyógyszeres tapasz

2 db

2 190 Ft

1095 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Fenistil 1 mg/g gél

50 g

2 240 Ft

44,8 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Valeriana Relax lágyzselatin kapszula

60 db

2 820 Ft

47 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Datif PC® Neo bukkális tabletta

40 db

1 610 Ft

40,3 Ft/db
Vény nélkül kapható homeopátiás gyógyszer
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!
** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Friss cikkeink

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Már elérhető a a Szimpatika magazin 2020. júliusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el