A betegségre való genetikai hajlam legyőzhető
Vannak családok, ahol a szívinfarktus, a szívelégtelenség generációkon keresztül apáról fiúra öröklődik, mint valami famíliát sújtó átok. Az Egyesült Államokban, ahol évtizedek óta kutatják a szív- és érrendszeri betegségeket, Owais Khawaja és munkatársai azoknak az adatait vizsgálták, akiknek a szülei között előfordult 55 évesnél fiatalabb korban szívinfarktus, hogy kiderítsék, a betegség kialakulásában melyik tényező erősebb, az örökletes hajlam, vagy az egészséges életvitel. A férfiakra vonatkozó egészségügyi adatok gyűjtése orvosokon folyik már 1982 óta. A két évtizednél hosszabb megfigyelési idő során azt is követték, hogy a közben már doktorként dolgozó gyermekek a családi, örökletes esély mellett hogyan éltek, milyen kockázati tényezőik voltak – olvasható az American Journal of Cardiology legújabb számában közölt tanulmányban.
A szakemberek kicsi kockázatúnak vették azt, aki nem dohányzott, nem viselt túlsúlyt és rendszeresen, de mérsékelten fogyasztott alkoholt. Nagy kockázatúnak számított az, aki dohányzott, elhízott vagy alkoholista lett.
A kutatók azt vizsgálták, hogy infarktus, szívelégtelenség milyen gyakran jelent meg abban a csoportban, ahol a szülők közül valamelyik fiatalon szenvedett szívinfarktust, tehát örökletes tényező valószínűsíthető volt, és volt-e különbség aszerint, hogy az illető kis vagy nagy kockázatúnak számított.
Az adatokból elemzéséből kiderült: nagyobb az esélye annak, hogy annál alakul ki szívelégtelenség, akinek a felmenő rokonságában infarktus volt, mint annak, akinek a családjában senki nem volt szívbeteg. Dupla a szívelégtelenség valószínűsége azoknál, akiknek a családjában infarktus is volt és nagy kockázatúan éltek azokhoz képest, akiknek volt örökletes esélye, de egészséges életmódot folytattak.
A kutatók hangsúlyozták, hogy a betegségben az öröklésnek lehet ugyan szerepe, de a helyes életvitel képes ellensúlyozni a genetikai tényezőket.
forrás: MTIA cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!