Jön az e-recept

2012. 05. 19.
Szerző: Szimpatika
Az e-recept bevezetésével egyszerűbben nyomon követhető lesz, hogy a beteg a gyógyszeres terápia során betartja-e az orvos utasításait, illetve lehetővé válik, hogy feltárják együttműködése hiányának okát – állapították meg szakemberek az e-receptről tartott tudományos ülésen.

A kormányzati tervek szerint a jelenlegi papíralapú gyógyszerfelírást és annak gyógyszertári kiadását elektronikus receptfelírás váltaná fel. Az e-recept bevezetését több programban, köztük a Semmelweis és a Széll Kálmán Terv is kiemelt célként fogalmazta meg.

Árki Kornél, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) Informatikai Fejlesztési Főosztályának vezetője azt mondta, az e-recept előzetes megvalósíthatósági tanulmánya jóváhagyásra vár, a tervek szerint legkésőbb a jövő év végére bevezethetik azt.

Addig is – az adatvédelmi előírásoknak megfelelően – ki kell dolgozni a betegazonosítás módját, továbbá azt is el kell dönteni, milyen vényekre és milyen ütemben vezetik be a rendszert. Azt viszont leszögezte: az e-recept nem fogja kiváltani teljes körűen a papíralapú vényeket, ez más országokban sem történt meg.

Az adatok szerint Magyarországon évente csaknem 170 millió vényt váltanak ki. Árki Kornél úgy véli, az e-recept bevezetése várhatóan a gyógyszerkassza kiadásait is csökkenti majd, miután a vények beszerzésére csak 2010-ben több mint 262 millió forintot fizetett ki az OEP. Ezen felül az e-recept bevezetésével mind a gyógyszert felíró orvosok, mind a gyógyszerészek számára csökken az adminisztráció, kevesebbet kell várakozniuk a betegeknek, egyúttal több idő lesz a konzultációra a terápia eredményessége érdekében.

Hankó Balázs, az Országos Gyógyszerterápiás Tanács (OGYTT) titkára előadásában azt mondta: biztosan lesznek, akik először idegenkednek az új rendszertől, azonban a betegek kezelése, gyógyulása szempontjából az nagy haszonnal járhat.

A jelenlegi tervek szerint az elektronikus gyógyszerkiváltás során a betegazonosítást követően a gyógyszerész egy központi rendszerből hívja le a beteg számára felírt tételt. Mint Hankó Balázs kiemelte: ebben a rendszerben egyúttal azt is láthatja majd, hogy a beteg érzékeny-e valamilyen gyógyszerre, megelőzve ezzel egy esetleges gyógyszerallergiát. A beteg korábbi gyógyszerkiváltásait is áttekintheti, amely alapján egy-egy terápia hatásosságára, illetve eredményességére is következtetni lehet.

Az OGYTT titkára arra is kitért, nemcsak a betegeknek, de az orvosoknak és gyógyszerészeknek is vannak félelmeik. Példaként említette: nem tudni, hogy az új rendszernek milyen hatása lesz az orvos-beteg kapcsolatra, mennyiben változnak meg a gyógyszerkiváltási szokások. Ezek mellett olyan gyakorlati kérdések is felmerülnek: hogyan működik majd a gyakorlatban az úgynevezett megbízotti gyógyszerkiváltás, amikor például egy idős ember helyett unokája váltaná ki a gyógyszert.

 

forrás mti

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!