Szimpatika – A jó iskola

Hát hogyne lenne! Létezik ilyen iskola, apró falvainkban éppen úgy, mint a főváros legelegánsabb kerületeiben. Az iskola minősége ugyanis nem anyagi lehetőségein múlik. Nem elsősorban. A jó iskola titka a jó pedagógus. Ebben biztos vagyok.

Bár régen történt, azért emlékszem arra, amikor fiam első osztályba ment. Könnyű dolgom volt akkor, mert újságíróként oktatáspolitikával foglalkoztam. Ismertem az oktatásügyet, a különböző nevelési kísérleteket, alternatív tanterveket. Nagy rajongója voltam az akkori idők neves reformpedagógusának, Zsolnai Józsefnek. Ezért Törökbálintra, a Zsolnai-módszer kísérleti iskolájába írattam elsős fiamat.  Hat évig jártunk oda. Sokat kellett autóznunk, buszoznunk. Jól tettem, hogy így döntöttem? Nem tudom. Valószínűleg az iskola pedagógusainak és gyerekközpontú szemléletének is köszönhető, hogy fiam könnyedén vette később a gimnázium, majd az egyetem lépcsőfokait.

A kérdés azonban bennem maradt: vajon más iskolában, a lakásunktól egy saroknyira lévőben másként, másra nevelték volna?

Elképzelhető, hiszen bármilyen hihetetlen, még ma is minden negyedik diák úgy kerül ki az oktatási rendszerből, hogy nem tud rendesen (a szakemberek úgy mondják: készségszinten) olvasni. Ez azt jelenti, hogy nem lesz képes továbbtanulni, vagyis olyan szakmát, hivatást választani, amellyel később megfelelő munkát talál. Az iskolai karrier az első osztályban kezdődik. Nem mindegy, hogy amikor a hatéves átlépi az iskola kapuját, milyen élmények érik. Siker, vagy kudarc forrása lesz-e számára a betű és a tudás. Megszereti, vagy egy életre megutálja a tanulást. Nem mindegy, milyen módszerrel, milyen hangulatban tanítják olvasni. Hagyják-e, hogy a maga tempójában haladva esetleg csak harmadik év végére tanuljon meg minden betűt, vagy siettetik, s ezzel egy életre lemarad. Az írástanítás ugyanolyan fontos. Az anatómiából tudjuk, hogy a kézközépcsontok 6–7 éves korban nincsenek kellően elcsontosodva és összenőve. A kézfejen az inak még le vannak tapadva, és még nincs meg a központ idegrendszerben a finom koordináció. Azoknak a gyerekeknek az aránya, akiknek a keze készen van a háromujjas ceruzafogásra, vagyis az írásra, 6 és 7 éves kor között csupán 7%. Tehát 93%-uk anatómiailag nem képes arra, amit követelnek tőle.  Az iskola ma mégis a legtöbb helyen arra kényszeríti őket, hogy decemberre ismerjék az összes betűt, és vonalas füzetbe írjanak. Mi ennek a vége? Kudarcélmény.

Egy biztos: minden szülő azt szeretné, ha gyermeke olyan iskolába járna, ahol a tanulás öröm, a nap félelem nélkül telik, a tudást egyéni képességeihez igazodva sajátíthatja el. Minden szülő olyan iskolát szeretne, amelynek programja a gyermekek kreativitására, fantáziájára épít, és a fegyelmezés, magolás helyett az alkotás, az aktivitás örömét nyújtja. Minden szülő jó iskolát szeretne a gyerekének.

De milyen a jó iskola? Az iskolákat leggyakrabban még ma is statisztikai adatok szerint értékelik. Középiskolák esetében az egyetemre, főiskolára felvettek száma a minősítés alapja, az általános iskolákban az, hogy mennyire tud az adott intézmény felkészíteni a középiskolára, illetve hány gyerek nyert valamilyen tárgyból tanulmányi versenyt. Ez a teljesítménycentrikusság olykor már az óvodákban is érezhető.  Ez a leszűkített minősítés elhomályosítja azt, hogy valójában melyek is az igazán jó iskolák, egyre kevésbé világos, hogy mitől is jó egy-egy intézmény.

Dr. Benda József főiskolai tanár, oktatáskutató, a humanisztikus kooperatív tanulási módszer kidolgozója szerint a jó iskola célja az, hogy „felszámolja önmagát”, és megalapozza az életfogytig tartó tanulást. Vagyis elérje, hogy a gyerek saját maga legyen képes irányítani az ismeretszerzést.  Ma már – mondta nekem egy vele készült interjúban az oktatáskutató szakember – a gyerek az internetről egy óra alatt több információhoz jut, mint amennyit a tanár mint a tudás birtokosa, és az iskola mint a tudás központja egy hónap alatt át tud adni neki. Az iskola feladata a harmadik évezredben nem lehet csupán a tananyag átadása, és elsajátításának ellenőrzése. Olyan iskolák kellenek, amelyekben a gyerekek ambíciói nem sorvadnak el, ellenben kiteljesedhetnek. Olyan iskolák kellenének, ahol nem vonják meg a gyerekektől a legalapvetőbb emberi jogokat, a szabad mozgást és beszédet, a kölcsönös segítségnyújtást.

Ezért, amikor iskolát keresünk a gyereknek, a következő szempontokat kell megvizsgálni. Milyen a pedagógus személyisége, aki gyereket tanítja? Frusztrált, merev, szabályfüggő, korlátozó? Vagy laza, liberálisnak látszó, mindent megengedő. Egyik se jó. A jó pedagógus tudatosan hol engedékeny és laza, hol szabályt követelő és hajthatatlan. A legjobb, ha 35 és 50 éves kora között jár. Mert ekkor már valószínűleg családja, gyermeke van. Még fiatal és rugalmas, az újat befogadni akaró, de már van saját nevelési tapasztalata. Már nemcsak a tananyagot tanítja, hanem a gyermekeket is.

A jó iskolába jó belépni. A környezet ápolt és derűs, inspiráló hatású. Nem félelmet áraszt, hanem örömet. A jó iskolában az osztályterem és a folyosó gazdagon dekorált. Ha az ember egy jó pedagógus osztályába lép, látja, hogy a falak nem sivárak, nem készen vásárolt dolgokkal dekoráltak, hanem a gyerekek által készített rajzokkal, különböző anyagokból készített képekkel, szobrokkal, saját készítésű termékekkel díszítettek. A padok nem frontális tanításra vannak berendezve, hanem csoportmunkára. Ezek a „díszletek” a pedagógus szakértelmét, kreativitását, a gyermekre való odafigyelését, szeretetét jelzik. Fontos továbbá, hogy az iskola igazgatója és a pedagógus hasonlóan gondolkozzon, nevelési stílusuk közel álljon egymáshoz. Akkor tud kibontakozni a pedagógus, ha a vezető támogatja a törekvéseit. Ellenkező esetben állandó feszültségek mérgezhetik az iskola légkörét, amit a gyermekek is megéreznek. Szerintem – egy szülő szempontjából – az is meghatározó lehet, hogy az egy osztályba járó gyerekek viszonylag hasonló családi hátérrel, kultúrával rendelkezzenek. Végül azt tanácsolnám a szülőknek – fejezte be az interjút Benda József –, ha nincsenek megelégedve az iskolával vagy a tanárral, tanítóval, ne próbálják megváltoztatni. Minden tanító/tanár gondolkozásának és viselkedésének megvannak a maga okai, személyes háttere, meggyőződés-rendszere, szakértelme stb., ezért nem lehet „rábeszéléssel”, fenyegetéssel, nyomásgyakorlással, esetleg ajándékokkal vagy jutalmazással megváltoztatni. Ez lehetetlen. Ha az adott személyiség, oktatási módszer, iskolai vagy osztálylégkör az ő gyereküknek nem jó, és megtehetik, vigyék őt másik iskolába – mondta az általam nagyra becsült oktatáskutató.

Talán érdemes volt őt idézni. Hiszen április van, a beiskolázások időszaka.

Beszélnünk kellett hát az iskoláról. Mely különösképpen hat- és tízéves kor között egy gyerek egész későbbi iskolai karrierjét megalapozhatja. Miként le is rombolhatja akár.