Szimpatika – Mint a nyulak!

Oh, nyugodjon meg, Kedves Olvasó! Távol álljék tőlem minden, akár a címből következtethető obszcenitás, ne adj’ Isten blaszfémia a kereszténység legfontosabb ünnepének havában. Bár tény: a kedves húsvéti nyuszi képzelettársításom katalizátora, e zavaros mitológiájú, fészket és színes tojásokat rakó teremtmény. Állati, hogy mennyire emberi… Valójában pedig szórakoztató. Már a tény, hogy ezen nyomvonalon a közönséges nyúl (Lepus europaeus) életmódjának tudományos jellemzéséig jutottam, és a felfedezésig, hogy a bevezetőben említett néhány fajtasajátosság esszenciálisan jellemző. Mindannyiunkra. Én mondom, ki van találva ez az evolúció!

„Egyesítem szellem-medve, mit zord erkölcs szétszakít” – énekli Schiller után szabadon közel ötéves kisfiam, és magánuniverzumának mitológiájában igaza van: az emelkedett muzsika olyan energiát sugároz, hogy a kórus nyilván valami nagy erőért kiált! Mondjuk medvéért. Tán a gyermeki lélek is sejti már, hogy az esetek többségében inkább nyuszik vagyunk. Jellegzetesen menekülők.

Minden elől. Itt van rögtön a megidézett erkölcs, ami ugyan a dallamhűség okán kapott csak helyet a fordításban (a költő a mode – ’szokás, divat’ kifejezést használja), így aztán zord jelzőt is, holott cseppet sem az. Ijesztőnek ijesztő, annyi szent, iszkolunk, ha csak említésre kerül.

Nem beszélve a veszély és a lapulás összefüggéseiről! Finoman szólva nem jellemzőnk a bátor kiállás, meghúzódunk, elviselünk, sunnyogunk, pedig a kultúrtörténeti tapasztalatok alapján előbb-utóbb mindenki terítékre kerül. A be nem vállalósok is.

Minduntalan kompenzálunk, a társadalmi normák gyakorlatából fakadó harmónia helyét a fogyasztás boldogsága veszi át. Lelegelünk mindent, mi utunkba kerül, mert jobb ma egy bármi, mint holnap egy akármi.

Magányosságunk példás kortünet, az individuum egy és oszthatatlan. Párosodni, azt igen! Meg elhidegülni, válni, új fejezetet nyitni… Vagy ragaszkodni a megszokotthoz, még akkor is, ha boldogtalanságunk már nem leplezhető. Mindegy, csak dolgozni ne kelljen rajta.

Ha majdan, egyáltalán, valaha, összegzésre adom fejem múlt időm kapcsán, a civil vállalásaim okát, motivációit firtató részt e fenti néhány hasonlattal magyarázom majd. A többi – még a legjobb szándék ellenére is – csak „szó, szó, szó”. Nyúl Béla vagyok, és még csak nem is tanár úr, egyszerű mezei. Bátorság? Ugyan kérem, maximum némi őrület, április bolondjaként. Jut eszembe, ő is nyúl Alice Csodaországában, ki teáscsészéket hajigál másokhoz, kitörő lelkesedéssel. Na, ez meg nekem ismerős.

Szórakozást ígértem, és sírás lett a vége… Ugyan! Nyúlságunk beismerése egyben a jobbá, nagyobbá, bátrabbá nemesülés lehetősége is, miszerint egyetlen nagy levegővétellel a felszínre lehet úszni, hogy nincs esélytelen helyzet, a számtalan állat- és népmesék tanulsága szerint, sőt még a medve is lehúzhat minket a listáról, ahogy a vonatkozó vicc példázza azt! Ismeri? Recept lehet a túléléshez.

Az erdőben elterjed a híre annak, hogy a medve írt egy feketelistát.
A farkas rémülten meg is kérdezi tőle: – Igaz, hogy írtál egy feketelistát?
– Igaz.
– És én is szerepelek a listán?
– Igen.
– Uhh... És akkor most mi lesz?
– Hát, agyon kell üsselek! – Úgy is lett, a farkas meghalt.
A róka is nagy ravaszul rákérdezett a medvénél, hogy létezik-e a lista?
– Létezik.
– Netán én is rajta vagyok?
– Rajta.
– A francba... Akkor most mi lesz?
– Agyon kell üsselek! Így aztán a róka is menten szörnyethalt.
A nyuszika, bár nagyon félt, ő is tudni akarta, mi a helyzet.
– Én is rajta vagyok?
– Igen.
– És nem lehetne kihúzni?
– Hát dehogynem!