Szimpatika – Mire jó a pszichiáter?

Ki, mikor és miből veszi észre, hogy probléma van?

Azt, hogy segítségre lenne szükség, a környezet abból látja, hogy a beteg diszfunkcionálissá válik mind munkájában, mind emberi kapcsolataiban: kiegyensúlyozatlan lesz, bizonyos helyzetekkel nem tud megbirkózni, nem látja át, nehézséget okoz dönteni. Ez a körülötte élőknek jelzés arra nézve, hogy valami nem stimmel nála. A beteg maga pedig akkor jut el arra a pontra, hogy segítséget kérjen, mikor életminősége olyan mértékben romlik, hogy az már elviselhetetlen a számára. Hogy a környezet vagy a leendő páciens lép-e előbb, az betegségtípustól függ: vannak olyan esetek, mikor az egyén nem tartja magát betegnek, környezete viszont látja, hogy az, ez pedig konfliktushoz vezet; más helyzetekben saját maga ismeri fel, hogy segítségre szorul.

Hogyan juthatunk segítséghez?

Ennek általános és közismert útja a háziorvoson keresztül vezet, aki, ha úgy látja, szakorvoshoz irányít, továbbá vannak pszichiátriai gondozóhálózatok, szakrendelések, ahová bármikor bemehetünk. Végül vannak a privát rendelések (ezek főként pszichoterápiás rendelések), ahová vagy bejelentkezik valaki, és megtörténik az első interjú, vagy már egy korábbi szűrőn átesve kifejezetten a szakpszichoterápia felé irányították, mondván, az ő betegségét itt lehet gyógyítani. Mivel sajnos az államilag finanszírozott kapacitás elég kevés, ez az a terület, ahol leginkább magánrendelésekben lehet megtalálni a segítséget.

Sajnos, ez a rendszer jelenleg elég diszkriminatív, hiszen az anyagilag megfelelőbb körülmények között élők tudják megfizetni a magánrendelést, akik nem, azok hátrányos helyzetbe kerülnek, mert vagy hónapokat kell várniuk az állami finanszírozású helyek valamelyikére, vagy olyan ellátási vonalra kerülnek, ami nem szakellátás, csak általános segítség. Végül is a körzeti orvos is fel tudja írni a nyugtatót, altatót, és akkor kezdődik a gyógyszerfüggőség, a hozzászokás, de az alapprobléma nem oldódik meg, mert a háziorvosnak nincs ideje vagy képzettsége, hogy képes legyen a beteggel egy órát foglalkozni.

Milyen módszerekkel lehet a betegségeket kezelni?

A legtöbb, lakosság körében előforduló pszichés probléma (úgy is mint depresszió, különféle szorongások, pánikbetegség, szociális fóbia stb.) kétféle módszerrel kezelhető: gyógyszerrel és/vagy pszichoterápiával. A pszichoterápia a szavakkal való gyógyítás különböző irányzatait foglalja magába. Hogy adott kórképre, problémára éppen melyik, a gyógyszeres, vagy a pszichoterápiás kezelés jobb-e, azzal kapcsolatban megoszlanak a vélemények mind a szakma, mind a betegek körében: a szakmai álláspont többnyire az, hogy mindkettő.

Ha magunk döntünk a pszichoterápiás kezelés mellett, kihez forduljunk a problémával?

Általánosságban pszichológushoz inkább az élethelyzeti nehézségekkel, önismeret-fejlesztéssel érdemes fordulni, pszichiáterhez a konkrét panaszokkal, betegségekkel. Mindez azonban nem ilyen egyszerű, és szinte sosem határolódik el egyértelműen. Pszichoterápiát bármelyik szakember végezhet, aki részt vesz egy hároméves ráépülő képzésen, és pszichoterapeuta szakvizsgát tesz. Erre nem csak a pszichiátereknek van módjuk, hanem például belgyógyászoknak, háziorvosoknak, sebészeknek, nőgyógyászoknak. A pszichoterápia önálló diszciplína, amely nem csak a pszichiátriai ellátásra korlátozódik.

Hogy néz ki egy pszichoterápiás kezelés?

A legelső alkalmat első interjúnak hívjuk. Ebben vagy van együttműködés, vagy nincs; ha van, az a könnyebbik eset, mert akkor ugyanolyan, mint bármelyik másik szomatikus medicina első találkozója, ahol felderítik, milyen előzményei voltak a problémának, hogyan jelenik meg, milyen hatással van a páciensre, ha már régóta fennáll, akkor mi az, ami mostanra tarthatatlanná tette, ha hirtelen jelentkezett, mi az az ok, ami egyszer csak kiváltotta. Ezt diagnosztikus interjúnak is nevezzük, a beteg ugyanúgy „átvilágításra“ kerül, mint egy belgyógyászati laborvizsgálaton vagy röntgenen, hogy felvehessük a pszichés státuszt. Ennek az értékelésnek a folyamán alakul ki a szakemberben, hogy milyen betegséggel állhatunk szemben.

Megfelelő kezelés mellett mekkora a gyógyulás esélye?

Betegségfüggő, azt mondanám: vannak betegségek, amik jól kezelhetők, és olyanok, amik kevésbé. A jól kezelhető betegségek, ha megfelelő szakemberhez kerülnek, nagyon magas százalékban, 80–90%-ban gyógyulnak, gyógyulhatnak. Amik nem jól kezelhetők, azokat csak karbantartani tudjuk, vagy a romlást lassítani. Ha az egyiket fehérnek, a másikat feketének tekintjük, akkor a kettő között nagyon széles a szürke zóna átmenet.

Hogyan viszonyulnak az emberek a pszichés betegségekhez, a bennük szenvedő betegekhez?

Sokkal nyitottabban kéne hozzáállni, több vonatkozásban kimutatható, hogy az emberek elzárkózóak, leminősítőek, kizáróak, jelenleg nagyon erős a stigmatizációja, megbélyegzése a pszichés betegségekben szenvedőknek. Nagy változásra lenne szükség ahhoz, hogy a társadalom befogadó, és ne elutasító legyen ebben a kérdésben. Ez a jelenség társadalmi előítéletekből fakad, persze szerepet játszik benne a félelem is: az emberek tartanak tőle, hogy valami történhet velük, a beteg bánthatja őket, nehéz helyzetbe kerülhetnek miatta, ez pedig nagymértékben erősíti az előítéletességet és a szégyenérzetet. Példának okáért, egy leukémiás kisgyermeket a család nemhogy felvállal, de együtt összefogva a lehető legnagyobb támogatást igyekszik adni számára. Az a család, amelyikben elmebeteg, személyiségzavarban szenvedő egyén van, vagy olyan, aki öngyilkosságot kísérelt meg, úgy reagál, hogy a fekete bárányt el kell tüntetni, ne is beszéljünk róla, iktassuk ki, nem a mi vérünk. Ez óriási szégyenfoltként él a társadalomban, noha 40 százalékunk érintett mentális problémákban, tünetekben. Ebből mindössze csak 10-15 százalék kerül kezelésre.