Medvehagyma – egy gyógyító tavaszi hírnök

Szerző: Szimpatika
A medvehagymát nem csak tavasszal, frissen fogyaszthatjuk, hanem tinktúra formájában egész évben élvezhetjük áldásos hatását. Ügyeljünk azonban arra, hogy személyes tanácsadás nélkül ne alkalmazzuk! Mértéktelen „élvezete” ugyanis nagy mértékben szabadíthatja fel a méreganyagokat, különösen a nehézfém-lerakódásokat a szervezetből, és ez a folyamat rosszulléttel, migrénnel, hányással, hasmenéssel is járhat. Általános fogyasztása azonban – napi 4-5 levél – nem okoz ilyen mértékű rosszullétet.

A medvehagyma a liliomfélék családjába tartozik. Erdőkben, ligetekben nagy telepeket alkot. A fokhagyma illatára és ízére emlékeztető, 30-40 cm magas évelő növény. Fiatal leveleit és hagymáját használják gyógyászati célokra. C-vitamin tartalmának köszönhetően javítja a szervezet ellenálló képességét. Előfordulási helyein tömegesen tenyészik, szőnyegként teríti be az erdők alját. Március végén, április elején jelennek meg a föld felett hosszúkás, ívesen visszahajló levelei.


Fehér virágai április–májusban nyílnak. Hajtásai erős, fokhagymára emlékeztető illatúak és ízűek, taposáskor erős hagymaszagot árasztanak. Egyetlen veszélye, hogy levelei ránézésre könnyen összetéveszthetők a vele egy időben és helyen növekvő májusi gyöngyvirág (Convallariamajalis) leveleivel, ami viszont halálos mérgezést is okozhat. Könnyedén beazonosítható illata – mások szerint: szaga – révén. Aki nem bízik ítélőképességében, inkább vásárolja meg a már egyre több helyen kapható medvehagyma-csomagokat vagy medvehagyma-cseppeket. Ehetjük nyersen, salátának, süthetjük kenyérbe, pogácsába, készíthetünk belőle kenőkéket, elrakhatjuk „lekvárként” és szárítva, fűszerként. Csodálatos alkotása a tavasznak, számos jótékony hatással. De ne feledkezzünk meg az óvatos fogyasztásáról! Ha medvehagyma-kúrát szeretne valaki végezni, mindenképpen forduljon fitoterápiában jártas szakemberhez.


Általánosan javasolt:
- tavaszi salaktalanításra
- krónikus bőrbajoknál (vértisztító)
- gyomor- és bélrendszer-tisztító
- gázképződéssel és kólikával járó akut és krónikus hasmenés esetén
- szorulás esetén, amelyet a belek görcsös összehúzódása vagy renyhesége okoz
- kihajtja a bélférgeket, még az orsógilisztát is
- időskori bélműködési zavaroknál, valamint a mértéktelen húsevésnél és evésnél a belek túltelítettségét megszünteti
- enyhíti a gyomorproblémák okozta szívzavarokat és álmatlanságot
- az artériák elmeszesedéséből vagy magas vérnyomásból eredő panaszokat, mint pl. a fejfájás, szédülés, a magas vérnyomást fokozatosan megszünteti
- mellkasi elhurutosodásnál, idült köhögésnél, nehéz légzésnél, tüdőkórnál, vízkórnál is hatékon
- tisztítja a vesét, a húgyutakat, elősegíti a vizelet ürítését
- felbecsülhetetlen vértisztítószer, főként a krónikus bőrbajok kezelésénél vált be, egészségessé teszi a vért, kiűzi és elpusztítja a mérgező anyagokat

Örökké betegeskedő, sömörös, pattanásos, korpázó bőrű embereknek, reumásoknak, gyomor- és bélproblémásoknak, keringési zavarokkal élőknek úgy kellene tisztelniük a medvehagymát, mint az aranyat!

Jó egészséget kívánok!

Bíró Tünde
Holisztikus életmód és egészség tanácsadó

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!