Családrobbanás 1. rész
"Tény, hogy minden változást az életünkben kisebb-nagyobb szomorúság, veszteségérzet is kísér. Az a természetes, ha az iskolai ballagásokon az új életszakasszal belépő örömök és kihívások felülkerekednek a negatív érzéseken, ugyanúgy, ahogy egy munkahelyváltásnál is előbb-utóbb a pozitívumokra koncentrálunk. Egy válás, a gyerekek kirepülése vagy egy haláleset azonban olyan csapásként nehezedhet ránk, amitől tartósan lehangoltnak, zaklatottnak, szomorúnak érezzük magunkat. Különösen nagy lelki traumával járhat, ha váratlanul, felkészületlenül kerülünk az új élethelyzetbe. Mindenképpen időre van szükség, amíg feldolgozzuk a történteket, és a lelki békéig vezető hosszú úton nagyon sok kellemetlen, vagy éppen elviselhetetlennek tűnő érzés fog végigkísérni.
Pedig mindez alakulhatna másképpen is – annak érdekében, hogy kevésbé legyen fájdalmas, hogy kevésbé legyen úgymond igazságtalan. Sokakkal ellentétben azt állítom, hogy nem minden szenvedésből lehet pozitív energiát kovácsolni – ebben az esetben nem igaz a mondás, miszerint teher alatt nő a pálma. A fentebb vázolt problémák olyan terhek, amelyek alatt derékba törhet életfánk.
Nos, induljunk ki abból, hogy vannak olyan „kötelező” rossz momentumok az életünkben, melyekre (minthogy sorsszerűnek tűnik bekövetkezésük) meg kellene próbálnunk lelkiekben felkészülni. És ez nem lehetetlen, még csak nem is újszerű igény az ember részéről, hiszen a különféle, például az életféltéssel kapcsolatos fóbiákra – mondjuk víz- és repülésiszony – már vannak „felkészítő” tréningek, s az érintettek előbb-utóbb képesek lesznek átlépni a saját árnyékukon."
Folytatjuk...
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Az sem jó, ha túl sok van belőle és az sem, ha kevés
- Nyári hajproblémák és megelőzésük
- Köszméte, avagy a vitaminokban gazdag egres
- Tévhitek a napozásról és a naptejről
- Nyáron gyakoribb a kontaktlencse miatti fertőzés
- Törpemalacokat és kutyákat vizsgáltak az ELTE kutatói
- Miért rosszabbodnak a refluxos panaszok nyáron?
- Ezért igyunk fügefalevél-teát!
- Milyen betegségeket kaphatunk el az élővizekben vagy a strandon?
- Hűtsd le magad belülről
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!