Élet szív nélkül

2011. 12. 10.
Szerző: Szimpatika
A szívátültetésre várakozó betegek életét mentheti meg az a szívpumpa, amelyik egy időre helyettesíti a szív működését, amíg implantációra alkalmas szív adódik.

Az European Journal of Cardiology szerkesztőségi közleményben tekintette át a túlélés esélyét remélő betegek technikai lehetőségeinek jelenlegi helyzetét. Mint kiemelte, az életmentő tudomány és technika újabb eredménye az a szívet segítő, átmenetileg helyettesítő pumpa, melyet már alkalmaznak, ha valaki szívátültetésre vár, és ezt az időt kell áthidalni.


Nagy-Britanniában 1979-ben végezték az első szívátültetést, és idén augusztusban ugyanabban a kórházban távolították el egy beteg működésképtelen szívét, és helyettesítették az új, kétökölnyi szerkezettel. A 40 éves páciens a műszívvel vár arra, hogy egy halálesetnél adódjon olyan emberi szív, amelyet bevarrhatnak a mellkasába.

A mesterséges szívpumpa hatkilós zsákban lévő, vállon viselt, elektromos szerkezet útján, a szív helyén működtetett gép, és jelenleg a világban 900 ember vár ilyen szerkezettel összekötve, hogy számára átültethető szívhez jusson. A várakozás kiszámíthatatlanul hosszú lehet: ezt az időszakot kell túlélni az angol nevének kezdőbetűiből összerakott betűszóval LVAD néven ismertté vált szerkezettel. A pumpa az egész testet ellátó bal szívkamrát segíti, annak megterhelését jórészt átveszi.

A készüléket súlyos, műtétet még nem igénylő, de hatékony kezelésre szoruló szívelégtelenségnél is jó eredménnyel alkalmazzák. A kutatók a súlyos szívelégtelenségben szenvedő betegek életben tartása, kezelése céljából vélik nagy eredménynek a LVAD továbbfejlesztését és gyakori alkalmazását. Olyan készüléket terveznek, amelyet kis bőrmetszésen keresztül – mint ma a pacemakert – tudják majd a mellkasba ültetni. A pumpát működtető elektromotor akkumulátorát a bőrön keresztül lehet majd feltölteni, így nincs fertőzési veszély.

forrás:mti

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!