Hárman az ágyban

2011. 12. 05.
Szerző: Szimpatika
A szex fantázia nélkül olyan, mint az étel só nélkül. Valószínűleg nincs is olyan ember, aki ne ábrándozna néha romantikus szerelmi együttlétről, szenvedélyes ölelkezésről, szégyenkezés nélküli, vad egymásba feledkezésről. A megvalósításig azonban csak kevesen jutnak el.

Boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolat nem létezhet gátlásoktól mentes, felszabadult, őszinte szexuális élet nélkül. A felmérések mégis azt mutatják, hogy legtöbbször már a házasságok második évében kialakulnak azok a szeretkezési szokások, amelyeket a párok rutinosan,  fokozatosan csökkenő gyakorisággal, szinte kötelességszerűen végeznek. Miközben romantikus helyszínekről, illetlen pózokról, mindent elsöprő szenvedélyes szeretkezésekről ábrándoznak. Erről azonban szinte soha nem mernek párjukkal beszélni. Szégyellnek kérni, de nem mernek adni sem. A szex a legtöbb ember életében még ma is tabu, valami, mit csak sötétben, lehúzott redőnyök mögött, takaró alatt, csukott szemmel csinál az ember. Ezért aztán előfordul, hogy idegen ágyakban keresi azt a kalandot, amit pedig otthon is megtalálhatna.


A szerelem kezdetén természetes, hogy a vágy türelmetlenül kielégülést keres mindenhol és mindenféleképpen. Csónakban a Balaton közepén. Autóban, erdő rejtekén, padlón vagy a konyha kövén. Nem számít, hogy hajnal van, reggel, vagy éjszaka. Idővel aztán a szerelem behúzódik a hálószobába, elhalkul, és unalmassá válik.

Hogy ne így legyen, változtatni kell, ajánlják a szexológusok. Néha hívjuk meg párunkat egy szépen terített asztal mellé, egy izgalmas vacsorára. Nem született még egyetlen olyan férfi sem a földre, akit egy gyertyafényes asztalnál, a kibontott pezsgő mellett, egy mély dekoltázsból előbújó, fekete csipkekombiné pántjának látványa hidegen hagyott volna. Próbáljunk ki szokatlan dolgokat. Bár tíz nő közül kilenc biztosan nem merné lábát betenni egy szexvideókat és szerelmi segédeszközöket árusító boltba, valószínűleg meglepődnének, hogy a férfiak milyen sűrűn látogatják ezeket a helyeket, illetve milyen gyakran néznek szex témájú képeket, filmeket a neten. Valószínűleg meglepődnének, ha tudnák, hogy miközben párjuk őket öleli, milyen gyakran tüzeli fel vágyát ezekkel a képekkel, képsorokkal. Legtöbb nő valószínűleg el sem hiszi, hogy milyen gyakran van egy harmadik szereplő is az ágyban, a férfi fantáziájában megjelenő csábító, a szégyentelen bombázó. Valószínűleg azon is meglepődnének, ha megtudnák, hogy a testük árusításból élő hölgyek kuncsaftjai között milyen sok a házasságban élő, tisztességes családapa. Az okos nők azonban tudják ezt. Ezért aztán néha bizony beengedik a lakásba a szexvideót, és képesek úgy viselkedni az ágyban, mint a hivatásosok.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!