Meg akarja állapítani a „neurózis-szintjét”? - a neurózis teszt segít

2011. 12. 04.
Szerző: Szimpatika
A ritmus élettevékenységünk rendkívül fontos összetevője. Nappalok–éjszakák, apály–dagály, tavasz–ősz, ébrenlét–alvás, munka–pihenés, a huszonnégy órás bioritmus, az érzelmi, testi és intellektuális periódusok jellemzőek egész életünkre, ideértve a belső szerveket, a hormon- és idegrendszert, valamint a meridiánok mentén haladó energiaáramlást is.

A szervezetben zajló biológiai folyamatok ritmusos jellege folytán sok energiát takarítunk meg, ennek köszönhető a szervezetben uralkodó rend, az egészségünk.

Mindenkinek megvan a saját ritmusa, amit az alkat, az örökletes tényezők határoznak meg, és mint az egyénre jellemző ritmus realizálódik. Betegség esetén éppen ennek az egyéni ritmusnak a megtörése okozza az energiaáram zavarait is.


A kérdéssel foglalkozó szakemberek egy nagyon egyszerű teszttel meg tudják állapítani egy ember neurózis-szintjét. Ez a teszt otthon is elvégezhető.
Ha kíváncsi rá, hogy ez az egyéni ritmusa rendben van-e, akkor doboljon mindkét mutatóujjával az asztalon, mint annak idején a falusi kisbíró. Ha nem esik nehezére a gyakorlat ritmikus végrehajtása (férfiaknál percenként rendszerint 110, nőknél 120 ütés), akkor az ön egyéni ritmusa – következésképp biológiai folyamatainak üteme – rendben van.
Ha nem sikerül ritmikusan dobolni, akkor ön neurózisra hajlamos. Persze ez a teszt, nem alkalmas diagnózis felállítására, inkább csak játék, jelzés arra, hogy nyugodtabban kellene élnie. És többet kellene zenét, lehetőleg klasszikus zenét hallgatnia. A zene harmóniájának befogadása egész szervezetében kialakítja a harmóniát. Ekképpen gátolja a stresszes mechanizmusokat.
A zeneterápiát már nagyon rég óta használják a gyógyítás területén.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!