A chipsadó kivetése a kávéra tévedés, a kávé nem egészségtelen

2011. 10. 19.
Szerző: Szimpatika
Mostanában, mióta felröppent a híre annak, hogy a kávéra is kiterjesztené a kormány a chipsadó néven emlegetett népegészségügyi termékdíjat egyre több szakember nyilatkozik arról, hogy a kávé nem tartozik az egészségtelen élelmiszerek közé. sőt ellenkezőleg nagyon is egészséges

A kávé növeli a szellemi és fizikai teljesítőképességet, csökkenti a cukorbetegség, az Alzheimer-kór, a máj- és a méhrák kockázatát, enyhíti a fejfájást, az asztmások számára pedig megkönnyíti a lélegzést – világítottak rá német kutatók

A kávét leginkább koffein tartalma miatt fogyasztják. Kávéfogyasztást követően fokozódik a szívműködés, ezáltal nő a pulzusszám és emelkedik a vérnyomás. A kutatók szerint két csésze kávéban található koffein elfogyasztása a testedzés előtt akár 50%-al is csökkentheti a sportolás után jelentkező izomfájdalmat és izomlázat. A koffeint a gyógyszeripar előszeretettel hasznosítja például a fejfájás elleni tabletták hatóanyagaként, vagy az asztma, a szívgyengeség és a morfiummérgezés kezelésére is. A koffeintartalmú élvezeti szerek (kávé, tea stb.) közös jellemzője, hogy megtalálható bennük a klorogénsav nevű vegyület. A klorogénsav a kávéban található kávésavval együtt megvédi a sejteket az oxidációtól, elősegítik az agyi neuronok működését, és normalizálják a vastagbél működését. Írja Dr. Mikó József https://blog.mfor.hu/egeszsegmustra oldalon.

A jó minőségű kávéfajták koffeintartalma 1-1,5% között van. Az arab kávéfajtákban kisebb a klorogénsav-tartalom (0,8-1,2%), ezért jobb a minőségük, míg a robusta fajtákban ez az érték már körülbelül 4%. Az egészséges életmód hívei általában elutasítják a kávé fogyasztását, magas koffeintartalma és a szervezet savasítása miatt. Az utóbbi években végzett kutatások szerint egész sor betegség előzhető meg a kávé rendszeres fogyasztásával. Például felvehetjük a harcot a stroke, a daganatos betegségek, az Alzheimer-kór, a diabetes vagy éppen a dementia (aggkori elmegyengeség) ellen is. Kutatások szerint egy csésze kávé négyszer annyi antioxidánst tartalmaz, mint a hasonló mennyiségű zöldtea, de meghaladja a narancs, az áfonya, a málna vagy a citrus félék antioxidáns szintjét is. Az antioxidánsok nagy szerepet játszanak a testben található gyulladások csökkentésében, amely rengeteg egészségügyi probléma gyökerét jelenti a reumatikus megbetegedésektől kezdve, egészen a szívproblémákig. Több kutatás is megállapította, hogy a kávéivás nem ártalmas a szív- és érrendszerre, sőt, még hasznos is lehet. A nagy mennyiségű antioxidáns következtében hat jótékonyan a kávé a szív működésére is. Norvég kutatók szerint, akik naponta 1-3 csésze kávét fogyasztanak rendszeresen, azok között 24%-kal kisebb a szívbetegségek kialakulásának veszélye szemben azokkal, akik egyáltalán nem fogyasztanak kávét. Az ötnél is több kávét kortyolók esetében az arányok már nem változtak szignifikánsan a kutatók szerint. A kávé segíthet a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának megelőzésében is. Az eredmények a kávéfogyasztás mértékével egyenes arányban javultak: a napi 4 csészével fogyasztók estében 28%-kal, míg a 6 csészével fogyasztóknál már 35%-kal kisebb a kockázata a 2-es típusú diabétesznek. A kutatók azt is vizsgálták, hogy a kávé milyen hatással bír az időskori dementiára és az Alzheimer-kórra. Az adatokat összevetve arra az eredményre jutottak, hogy a naponta 3-5 csésze kávét ivók között 65%-kal kisebb volt ezen betegségek kialakulásának veszélye, a kávét kis mennyiségben, vagy egyáltalán nem fogyasztókkal szemben. A teafogyasztóknál semmiféle eltérést nem tudtak kimutatni ez ügyben. Több tanulmány szerint a kávé fogyasztása a vastagbél mirigydaganatának, illetőleg a végbél- és a májrák kialakulásának kockázatát is csökkentheti. Azonban a kutatók figyelmeztetnek rá, hogy ha valaki több csésze kávét iszik naponta, és mindegyikbe több kanál cukrot tesz, azzal megnöveli az elhízás veszélyét, hosszú távon pedig 2-es típusú cukorbetegség is kialakulhat nála. Továbbá, akik sokat kávéznak, azok gyakran dohányoznak és alkoholt is fogyasztanak mellette, így növelik a szívbetegségek kialakulásának esélyeit. Azok, akik több kávét fogyasztanak, hajlamosabbak elhanyagolni a testmozgást a kevesebb kávét fogyasztókhoz képest. forrás:

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!