Legnépszerűbb termékek
Nincs találat
Legnépszerűbb cikkek
Nincs találat

Fogyókúra alvásszabályozással

Módosítva: 10/16/2011 Szerző: Szimpatika 1 perc ÉletmódEgészséges életAlvásFogyókúra
A korai lefekvés és felkelés formában tartja a fiatalokat, és a napi ritmus fontosabb az alvással töltött idő hosszánál. Ennek oka a meglehetősen tunyán eltöltött esti időszak – állapították meg ausztrál kutatók.

Carol Maher, a Dél-Ausztráliai Egyetem kutatója kétezerkétszáz 9-16 éves gyerek és fiatal napi ritmusát mérte fel kérdőívekkel, majd hozta azt összefüggésbe a fiatalok testtömegével. Azok a fiatalok, akik hajlamosak voltak később kelni, az estéjük meg belenyúlt a késő éjszakába, másfélszer nagyobb eséllyel voltak túlsúlyosak, mint a korán kelők – írják Maher és társai az amerikai Sleep című szaklapban. Előbbiek a napirendjük során csak feleannyi időt töltöttek mozgással, és csaknem háromszor annyit ültek képernyő előtt, mint az utóbbiak.


A kutatók az utóbbi években megállapították, hogy a keveset alvó fiatalok egy sor egészségügyi problémával szembesülnek – fejtette ki Maher a Die Welt című német lap internetes kiadása szerint (www.welt.de). A most vizsgált két csoport alvásmennyisége azonban gyakorlatilag nem különbözött. Ez azt jelenti, hogy a napirend az alvásmennyiségnél is fontosabb.

A súly szempontjából az idő eltöltésének minősége a döntő. A későn fekvők-kelők csoportja átlagosan napi fél óra mozgást cserélt le ülésre, illetve az ujjak billentyűzeten való mozgatására.

Köztudott, hogy a fiatalok természetes napirendje eltér a kisgyermekekétől és a felnőttekétől. Teljesen normális dolog számukra, hogy sokáig fennmaradnak – magyarázta Maher. Ez a ritmus attól tekinthető igazán kedvezőtlennek, hogy napjainkban gyakran egészségtelen életmóddal jár együtt.

mti