Emelkedik a figyelemzavaros gyerekek száma
A tanulási nehézségek adódhatnak az ADHD két külön, vagy kombinált tüneteiből: a túlmozgásos – a köznyelv által "hiperaktívnak" nevezett – gyerek nem tud nyugodtan ülni a helyén, izeg-mozog, gyakran félbeszakítja a tanárt és társait. Kevésbé ismert az ADHD másik fajtája, amikor a csendesnek, lassúnak és álmodozónak gondolt tanulók figyelmét a külvilág hangjai, fényei, mozgásai vonják el a tananyagról.
A Corvinus Egyetem kutatóinak Lépéskényszer című, ez évi tanulmánya szerint ma Magyarországon legalább 70 ezer ADHD-s gyerek él, így minden általános és középiskolai osztályban lehet legalább egy figyelemzavarral küzdő diák. A tünetek általában az óvodáskor végén vagy kisiskoláskorban jelentkeznek, amikor a teljesítményt és koncentrációt már feladatokkal mérik.
"A figyelemhiányos hiperaktivitási zavarral küzdő gyermeket gyakran rossznak, rossz képességűnek könyvelik el, annak ellenére, hogy az esetek túlnyomó többségében nagyon kreatívak, kiváló adottságokkal, magas intelligenciahányadossal rendelkeznek" – hívta fel a figyelmet Hajdu Ágnes, az ADHD Magyarország nevű alapítvány szakmai vezetője a betegség kapcsán rendezett konferencián.
A szülők és pedagógusok háromnegyede későn, vagy egyáltalán nem ismeri fel a betegséget, pedig az időben – ideális esetben 6 éves kor körül – felismert és kezelt ADHD-s életén sokat javíthat a szülő, a tanár, a szakember és a gyerek együttműködése. A pontos diagnózis ismeretében a tanulás és a beilleszkedés terén is eredményesen kezelhető a figyelemhiányos hiperaktivitási zavar.
Egy életmód témákkal foglalkozó internetes portál olvasói körében végzett felmérésből kiderült, hogy elméletben a szülők háromnegyede tudja, hogy a figyelemzavar és a hiperaktivitás egy betegség, amelynek tüneteivel orvoshoz kell fordulni. A gyakorlatban ezt mégsem teszik, pedig az ADHD jellemző tüneteit – koncentráció hiányát, többfelé figyelés hiányát és a nyughatatlanságot – saját gyerekükön is tapasztalják. A válaszadók mindössze 7 százaléka járt utána a problémának.
A kezeletlen ADHD betegség okozta járulékos kiadások és "veszteségek" köre éves szinten 33 milliárd forintot tesz ki Magyarországon. A járulékos költségek főként az oktatási, az egészségügyi ellátási és az igazságszolgáltatási rendszereket sújtják.
mti
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- A szem figyelésével korán fény derülhet a hallásromlásra
- Magyar kutatók új módszereket találtak az öregedés megállítására
- Átfogó weboldal segíti a daganatos betegeket
- Miért költenénk mosóporra, amikor itt a vadgesztenye!
- Ez veszélyezteti legjobban a házas emberek boldogságát
- Mennyivel zöldebb a távmunka?
- Maradandó változásokat okozhatnak a traumák az ember agyában
- Ínhüvelygyulladás: nem sorscsapás, van remény
- Lékai-Kiss Ramóna – A mértékletesség a kulcsszó
- Alvás közben is figyelnek ránk a kutyák
- Boldogság ősszel
- Szilva – Az őszi szezon egyik slágergyümölcse
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!