Mikor fogan lány lés mikor fiú gyermek?

Szerző: Szimpatika
Mióta gyermekek születnek e földre, sok szülőben felmerül a kérdés, befolyásolhatja-e a gyermek nemét. Czeizel Endre professzor évek óta küzd azért, hogy abban az esetben, ha egy családban két azonos nemű gyerek már született, a harmadik nemének megválasztását kérhessék a szülők. Ez orvosilag már régen lehetséges.

A professzor szerint egészen biztosan több gyerek születne hazánkban, ha ezt a törvények lehetővé tennék. Ausztráliában például, ahol a túlzott bevándorlási hullámtól tartva 1998-ban megválaszthatóvá tették a második gyermek nemét, ennek hatására évente 20 százalékkal nőtt a születések száma. Ausztrálián kívül lehetőség van az utód nemének meghatározására többek között Hollandiában, Belgiumban, Kanadában és az Egyesült Államokban.

Az eljárást az Egyesült Államokban szabadalmaztatták, amelynek során laboratóriumi körülmények között külön lehet választani a hímivarsejtek között az X kromoszómát örökítőeket, amelyek révén lány lesz a születendő gyermek, és az Y kromoszómát tartalmazókat, amely a férfi nem kialakulását eredményezi. (A gyermek fogantatásakor az anyától mindig X kromoszómát örököl, és ha az apától X kromoszómát örököl, a gyermek lány lesz, míg Y kromoszóma öröklése esetén fiú lesz.)

A szülők által kiválasztott nem örökítéséhez szükséges kromoszómát egy rövid, mindössze egy-két perces, mesterséges eljárással helyezik be a méhnyakba egy kis csövön keresztül. Ez a megoldás 90 százalékos biztonsággal képes befolyásolni, hogy a születendő gyermek fiú vagy lány lesz – nyilatkozta a genetikus.

Bár ez orvosi beavatkozás egyelőre nem kérhető a gyermek nemének megválasztásához, mégis akad egy-két praktika, amit alkalmazhatunk ennek érdekében.

 

A gyermek nemét a férfi ondósejtje határozza meg, ami lehet hím- vagy nőnemű. A kutatások szerint a hím spermium gyorsabban mozog, de rövidebb életű, mint a nőnemű, tehát a fiú születésének valószínűsége nő, ha a legtermékenyebb időben (kb. 14 nappal a következő menstruáció ideje előtt) élnek házaséletet a babára vágyó párok, míg három nappal a várható termékeny időszak előtti nemzésnél lány fogamzása valószínűbb.

 

Czeizel Endre a következő „házi praktikákat” ajánlja

 

Ha fiút szeretnénk:

1. Tüszőrepedéskor szeretkezzenek, mert ekkor a hímivarsejtek hamarabb „célba érnek”, nagyobb eséllyel fogan kisfiú.

2. A hüvelyt lúgosítani kell, 1 liter víz és 1 evőkanál szódabikarbóna elegyével. Az öblögetést követő 30 percen belüli szexuális aktus esetén hatásos.

 

Ha lányt szeretnénk:

1. Tüszőrepedés előtt szeretkezzenek 36-48 órával, mert ekkor a nagyobb az esélye a kislány utódnak.

2. A hüvelyt savasítani kell, 1 liter víz és 1 evőkanál ecet elegyével. Az öblögetést követő 30 percen belüli szexuális aktus esetén hatásos.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!