A fehér húsú gyömülcs védhet a szélütéstől

Szerző: Szimpatika
A sok fehérhúsú gyümölcs és zöldség fogyasztása védhet a szélütés ellen - idézte holland kutatók megállapítását pénteken a BBC hírportálja.
A tanulmányban 20 ezernél több felnőtt egészségét követték nyomon tíz éven át, azt azonban nem tudják a kutatók, miért volt 52 százalékkal alacsonyabb a szélütés kockázata azoknál, akik sok almát, körtét, banánt vagy karfiolt ettek.

A Hollandiában lefolytatott tanulmány indulásakor az önkéntesek részletes kérdőívet töltöttek ki étrendjükről és életmódjukról. A következő évtizedben így aszerint is vizsgálhatták az eredményeket, hogy milyen színű gyümölcsök és zöldségek szerepeltek a résztvevők étlapján.

Úgy találták, hogy a fehér gyümölcsök és zöldségek fogyasztásának 25 grammos növekedése 9 százalékkal csökkentette a szélütés előfordulásának kockázatát. A megevett fehér gyümölcsök és zöldségek több mint felét az alma és a körte tette ki együttesen. Nem találtak viszont összefüggést a kutatók a zöld (leveles zöldségek, káposzta, uborka), a narancs és sárga (citrusok) vagy a piros gyümölcsök, zöldségek fogyasztása és a szélütés kockázatának változása között.

További kutatásokra van szükség annak megállapítására, hogy mely összetevők, tápanyagok felelősek a megfigyelt hatásért - vélekedett Linda Oude Griep kutatásvezető, a Wageningen Egyetem munkatársa a BBC-nek nyilatkozva. A tanulmányt a Stroke című szakfolyóiratban ismertették részletesen.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!