Végállomás Magyarország

Szerző: Szimpatika
Lord Kendrick távolságtartó faroklengetéssel fogad, majd körbejárja lakását, hogy jól lássam: az övé. Az orosz nyelvben úgy harminc szó létezik a „macskára” – tudom meg –, Kendricket elnézve a magyarban hiányzik is az éppen megfelelő.
Vendéglátóim sokkal barátságosabbak, ízletes a sütemény, Borisz pedig könnyű interjúalany. Órákig tudna mesélni – méghozzá magyarul –, finom szépségű felesége, Kátya tereli néha vissza, ha nagyon elkalandozna.
Engem az érdekel, hogyan lett végül is Magyarország az új hazája, hiszen a munkája sem kötné ide, és a párja sem magyar. Mindketten egyetemi katedrát hagytak hátra, amikor sok éve nyakukba vették a világot, hogy megtalálják, ahol otthon lehetnek benne.

Pontosan honnan származol
?
Harkovból – ami a második legnagyobb város Ukrajnában most, ötödik legnagyobb volt a Szovjetunióban – huszonöt egyetemmel. Mikor a SZU meghalt, a kétmilliós Harkov bekerült Ukrajnába, bár a lakosság 97%-a oroszul beszélt. A ’90-es évek volt a tragédia. Az új vadkapitalizmusban az idősek elvesztettek mindent: több millió nyugdíjas nem tudta ellátni magát, gyakorlatilag éhen halt. És kb. 3 millió ember, mint mi, elment az országból. Olyan kurzus volt, hogy mindent leépítettek, egyetemet, tudományt, ipart. Évről évre rosszabb volt. Ukrajna óriási, potenciálisan erős ország, ezért fontos volt, ne legyen olyan erős, mint Oroszország. Ez sikerült. De másrészről, ’91-ben, mikor megszűnt a SZU, feltűnt a lehetőség utazni. 33 éves voltam, mikor indultunk.


Otthon hogyan éltetek?

Kátyával tanultunk egy évfolyamban. Ott ismerkedtünk meg. ’81-ben végeztünk, közben született a lányunk. Angol szakosak voltunk, de feleségem pedagógián, én tolmács-fordító ágban tanultam, mert férfiaknak elvárt orientáció volt a hadsereges tolmácsolás. Az ötéves tanítás teljesen akadémiai volt, nem tréningszerű, mint most. Előbb tudományképes embereket képeztek – nagyon márkásan, 70 országból jöttek ösztöndíjjal. Én egyetemi angol nyelvtanár lettem, Kátya is egy másik egyetemen, és ő világirodalmat is tanított, ami neki a nagy szenvedélye volt. Ő ’86-ban Kijevben megnyerte a fiatal tehetségek versenyét. Meghívták a Világirodalmi Akadémiai Intézetbe. Csakhogy ez volt Csernobil éve, és Kijev túl közel volt, ezért nem költöztünk oda. A verseny májusban volt, és még nem informáltak teljesen az atomerőmű áprilisi katasztrófájáról! Láttuk, mindenhol jártak locsolókocsik, de tisztán csak 2 hónap múlva tudtuk meg, miért. Kátya elvesztette fele haját a 3 napos verseny alatt. De él.

Maradtatok Harkovban…

Én egy év tanítás után úgy gondoltam, akkor leszek profi, ha nincs kérdés, amire nem tudok válaszolni. Egyedül képeztem magam tovább, és kezdtem azt gondolni, hogy olyan egyetemi rendszer, ami nem a szóbeli nyelvből indul ki, nem felel meg. Így kezdtem kidolgozni egy saját rendszert. Vállaltam az egyetemen esti órákat, mert gondoltam, ha lehet, majd alapítok nyelviskolát, és oda is felnőttek jönnek. Az elején zöld volt a módszer, de két év után éreztem, hogy hatékony. Minket még mint potenciális ellenség nyelvére tanítottak angolra, de én úgy láttam, minden világnyelv érték: kulturális ablak. Amerika nem volt vonzó nekem, igyekeztem mindent brit verzióra adaptálni. Most egyre inkább látom az angol nyelv veszélyeit. Lelkifurdalással tanítom, mint annak a kultúrának a csatornáját, ami az európai kultúrára veszélyt jelent, főleg a morális állapotára. Érted? Nagyon agresszívan kitolja a többi, valódi kultúrát a világ figyelméből, és utat csak az amerikai kultúrának nyit. Próbálok kompenzálni a közvetlen kapcsolatomban a diákjaimmal. De nem lehet teljesen.
Harkovban még nem így éreztél...
Nem. ’86-ban Gorbacsov nyitásával alapítottunk nyelviskolát két barátommal, és ez három év múlva Harkovban a második legnépszerűbb volt. Kátya később csatlakozott. Rengetegen akartak gyorsan nyelvet tanulni, bár előtte is nagy igény volt nyelvekre. Apám sok nyelven beszélt, az ő baráti körében is ezt a műveltséget láttam gyerekkoromban. A mi nyelviskolánkba sokan a zsidó és német emigrációból jöttek, mert el akartak menni az országból. A diákjaink fele ilyen volt. ’93 volt az utolsó tanévünk. Akkor már nagyon rossz volt a helyzet. A normális emberek tönkrementek, nem tudtak jönni hozzánk, helyettük jöttek újgazdagok: borotvált fejjel, málnaszínű zakóban. Kitettek egy csomag pénzt, és kérdezték, mikor fogok tudni angolul. Mondtam, nem csak tőlem függ. Kezdtünk. Aztán jött a titkárnő, hogy ember nem ér rá, ő jött helyette. Érted? A vadkapitalizmus eleje. Nem lehetett folytatni az iskolát. Volt, hogy nem létezett pénz. Csak ollóval vágott kupon, olyan papír, amibe kolbászt csomagolják.
Eljöttetek.
Igen. Mindig akartunk világot látni, de addig nem volt szabad. Engem a kultúra érdekelt mindenekelőtt, a feleségemet az, hogy élnek az országokban, amikről olvastunk. Amit csak be lehet szívni, az atmoszféra. Amikor átléped a határt, érzed, hogy ez már Ausztria vagy Szlovákia. Pedig ugyanaz az út, és nem változott semmi. De más. És ha ott élsz, akkor lesz közöd hozzá, máshogy nem. De ha nem beszélsz nyelvet a sajátodon kívül, olyan vagy külföldön, mint a mozgó fa.
Hány nyelvet beszélsz?
Csak oroszul. Na, még ukránul, angolul, magyarul, és kevésbé jól franciául, németül, olaszul. És értek a többi szláv nyelven. De nem a nyelv volt a szempont, hova költözünk. Németországban sok ismerősünk volt, nagy egyetemek vannak, nagy kultúrájú ország, és NDK-s barátaink, akik Harkovban tanultak, ’91-ben meghívtak. Rosszkor, mert a fal leomlása után 18 millió német rögtön ilyen helyzetben volt, mint mi. Nem tudtunk versenyezni, nem is akartunk, mert azt éreztük, amorális tőlük elvenni a munkát. Pár hónapot voltunk kint, és mire visszamentünk, pont nem volt Szovjetunió. De még Ukrajna sem. És baj volt Csernobil után Kátyának az egészségével. Vesztette súlyát. Otthon nem volt hova fordulni. Gondoltam, ha valahol meg tudják menteni a feleségemet, Skandináviában.
Így mentetek Finnországba?
Igen, Helsinkibe. Először csalódtam. Mellettem afrikaiak voltak az ügyintézőnél, alig beszéltek angolul, de már töltötték ki velük a papírokat, hogy maradnak. Én mondtam, hogy feleségem beteg, jobban szeretem, mint az életem, segítsenek. Dolgozni fogok ingyen. A hölgy hallgatott, aztán papírra rajzolt egy hatalmas kört, mellé egy nagyon kicsit. Azt mondta: ez Szovjetunió, ez Finnország. Mi lenne, ha mindenki onnan ide jönne segítségért? Elindultunk vissza, és 100 km múlva megállt a busz egy városban, Lahtiban, pihenőre. Leszálltam, és bementem a kórházba, elmeséltem, mi a bajunk. Első nap találtunk igaz barátokat, akik segítettek. Két hónap múlva már személyes meghívójukkal mentünk vissza, az egész család. Kátya egy év alatt rendbe jött, igazából magától. De ebből lett öt és fél éves finn korszak: 98-ig. A barátaink segítettek munkát találni, és anyagilag is jól ment. Angolt tanítottunk. Ott nagyon népszerű, hogy 2-3 család este együtt tanul. Tolmácsoltam is. De rájöttünk, hogy Finnország nem nekünk való. Túl sötét van. És nagyon más az emberek temperamentuma. Dolgozni nem baj, de élni nehéz. A lányunkat ott 17 évesen felvették a Nemzetközi Dizájn Akadémiára, de ő sem maradt. Ő Harkovhoz kötődik, azóta is ott él.
Nektek mi volt a következő állomás?
Olaszország.. Szerettük a kultúráját, a mentalitását, gondoltuk, próbáljunk ott élni. ’96-ban elmentünk Rómába. Az egyetemen pont volt hiány világirodalom és orosz, angol tanárból. Vendégtanítottunk ott fél évet, és nagyon népszerű tanárok lettünk, de hosszú távon Olaszországban nem sikerült maradni. Nagyon drága és bonyolult lett volna.
Hogy kerültetek végül is Budapestre?
Ahogy utaztunk többször Magyarországon keresztül, beleszerettünk. Kátya is ide húzott: ő gyerekkorában élt Kalocsán egy ideig, és nagyon szerette. ’97-ben ide jöttünk három hétre, találtunk kollégákat, akik azt mondták, az angol nyelvre van kereslet. Először turistaként jöttünk, majd találtunk munkát, aztán engedélyt, aztán tartózkodási engedélyt. Kecskeméten, nagyon alacsony óradíjjal kezdtünk tanítani, és a legrosszabb órarendekkel. Kérdeztem, miért kap egy nem diplomás többet, azt mondták, ne felejtsük, honnan jöttünk. Egy évig kötött a szerződés.
Újra a semmiből kezdtétek.
Nehéz volt. Nem beszéltünk magyarul, de igazságos, hogy ha jövök élni, kell tanulni nyelvet: megtanultam. Persze, Harkovban volt nevünk, ismeretségünk, könnyű lett volna elintézni a saját iskolát újra. Kátya ott neves világirodalom-szakértő is. De világjárvány, hogy csak az fontos, amiből pénzt lehet csinálni. Az angol nyelvre azért van csak igény, mert ehhez eszköz. A szellemi tartalmat nem akarják vele. Nem csak itt. Harkov évről évre ukránabb lett, ami nagyon idegen volt nekünk, főleg Kátyának, aki nem tanult ukránul. A politikai orientáció is távoli volt, és egyre rosszabbul éreztük magunkat, pedig szemmel láthatóan javult a helyzet. De nem ez dönti el, hol akarok élni. A mentalitás dönt el, a kulturális alap, és hogy ismerősek-e az emberek. Itt olyanok, mint mi. Az a fontos, mit szívsz be a levegőből. Ezt nem lehet magyarázni. A filozófiai alap is fontos. Németországban nem volt ránk szükség, nem volt fair maradni. Itt tudunk hozni valami fontosat és nem veszünk el semmit, munkalehetőséget se; alapítottunk céget, tanítunk, fizetünk adót. Mit mondjak még? Itt vettünk lakást, ide hoztuk anyósomat és Lord Kendricket. Nyolc éve élünk itt, és szeretnénk maradni végleg, mert már itt vagyunk otthon.

Borisz a Széchenyi fürdőt szereti leginkább, felesége azt, hogy visszamosolyognak rá az emberek. Úgy látszik, csak a műmosoly idegen tőlünk. Kátya valódi kedvességének a legszomorúbb magyarok sem tudnak ellenállni

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!