Egyre több a fölösleges haláleset a kórházakban

2011. 07. 31.
Szerző: Szimpatika
Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász szerint - bár mély elemzések nem igazolják – mindenki úgy érzi, hogy az ágazat szolgáltatásai egyre rosszabb színvonalúak, egyre több olyan haláleset történik, amely 4-5 évvel ezelőtt még nem fordult elő, és amelynek nem lenne szabad bekövetkeznie.
Ennek oka lehet a szakember szerint, az úgynevezett teljesítmény-volumenkorlát, mely meghatározza, hogy naponta hány beteget fogadhatnak.a kórházak és a járóbeteg-szakrendelők.

Ez a volumen-korlát laikus számára meglehetősen képtelenül hangzik, hiszen hogyan lehet eldönteni központilag és előre, hogy hányan betegszenek meg, illetve, például mekkora baleset történik. Hányan szorulnak az adott időszakban egészségügyi ellátásra.
A közgazdász az ATV Start című műsorában elmondta, hogy többnyire az orvosok hibája, ha az igényeket nem jól mérik föl, és a betegek özönlése közepette elutasítanak olyan eseteket, amelyeket egyébként nem lenne szabad. Ez is a finanszírozási problémák miatt fordulhat elő. 
A szakminiszter tanácsadó testületének tagja azt is elmondta, hogy az egészségügyi szolgáltatók költségvetési finanszírozására a következő két évben sem érkezik többletforrás, ezért át kell gondolni, hogyan lehet az orvosokat itthon tartani. Az Inforádióban ugyanakkor a szakközgazdász kifejtette, hogy az utóbbi időben az orvosi technológia sokat fejlődött, s ma már biztonságos ellátást lehet nyújtani a betegeknek kórházon kívül is. A kórházi ellátások terén kidolgozott nemzetközi standardok azt mutatják, hogy nálunk hetven kórház is elegendő lenne az akut és krónikus ellátás teljes körű biztosításához. Ma Magyarországon kétszer ennyi intézmény van. Van tehát miből visszavennünk. A szakember egy későbbi interjújában finomított a kórházbezárásokról mondottakon. Beismerte, hogy a hazai viszonyok, a technikai feltételek jelenleg nem teszik lehetővé 70 kórház bezárását Magyarországon, hiszen az orvos-nővér ellátottság sem megoldott, valamint a nemzetközi standardoknak sem felel meg a hazai egészségügy.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!