Szimpatika – Kaland, tábor - Apaszemmel

Még csak a nyár közepén tartunk! Hál’ istennek, hiszen ez a tanév még fárasztóbb volt, mint eddig bármelyik. A nyaralás nálunk sohasem eseménymentes, már csak a létszám miatt is mindig történik valami. A családi nyaraláson túl, nemrég Tiszabábolnán voltunk pár barátunkkal és kollégáimmal együtt, részint munkaügyben. Egy alapítványi vállalásunk miatt kellett odautazni, de a projekt vezetője felajánlotta, hogy vigyük a családunkat.

A térségben másfél éve dolgozik az alapítvány, és ez a hétvége volt az utolsó elvégzendő feladat Mezőcsát kistérség kerékpáros útvonalával kapcsolatban. Az említett hétvégén nagyon kevés munka várt ránk: lényegében egy 16 km-es bringázáson és pár darab kerékpárostábla kihelyezésén kívül némi dokumentálás. A bringázás után a helyiek halászlével vártak minket, kollégám 35 fokban hősiesen bevállalta az összes gyerekkel a pecázást, majd este közös főzés egy csodálatosan felújított parasztház udvarán. Másnap strandolás a holtágnál, majd újra egy halászlé... nem folytatom, hiszen nem akarom untatni a kedves olvasót. A családi hangulatról a leghitelesebben 3 éves fiam tudna beszámolni, aki a hazafelé induláskor nem volt hajlandó beszállni az autóba, és miután nagy nehezen becsalogattuk, még hosszú percekig sírt. Nem hiszti volt, hanem az a nagyon keserves sírás, mint amikor egy 3 éves gyerektől elveszik a legféltettebb kincsét, vagy leesik a fagylaltból a legfinomabb falat az utcán... Persze, meg kell tanulnia, hogy nem tart minden örökké! Ilyen és ehhez hasonló – számára vélhetően – üres szavakkal próbáltuk meggyőzni, de neki csak az alvás segített. A többiek is nehezen keltek útra a csodálatos napok után, de ők tudták, hogy ugyanez a hangulat vár ránk Szarvason, majd a Balatonnál, és terveink szerint még a nyáron visszatérünk ide is.
Aznap este azért Bence megkérdezte tőlem csodálkozva: Apa, neked ez a munkád? Jogos kérdés, mert év közben, amikor elutazom vidékre vagy külföldre, ők mindig azt látják, hogy nincs nagy kedvem hozzá. Persze azért, mert nem szeretek egyetlen éjszakát sem a családom nélkül tölteni, és általában nem vihetem magammal őket. Próbáltam magyarázkodni, hogy a „szürke hétköznapokon” nem kerékpározom és horgászom munkaidőben, de ezt már úgysem fogják nekem elhinni...