Az ásítás áldása

2008. 07. 10.
Az ásítás nem csak a fáradtság jele lehet, az ásítás az éberséget is szolgálhatja, mert ha kitátjuk szánkat, azzal hűtjük az agyunkat. A kutatók mérései szerint az ásítással növeljük a vérnyomást, többször ver a szívünk is, a "gondolkodó szerv" vérellátása javul.
Andrew és Gordon Gallup első kísérlete során 44 diákot tesztelt, azt vizsgálva, hogy vajon az egyes légzési technikák befolyásolják-e az ásítás "fertőző" hatását. A kísérletben részt vevőknek ezért csak orron vagy csak szájon át lehetett lélegezniük. Az orron át lélegzőket is két csoportra osztották, a második csoportban lévőknek egy orrcsipeszt helyeztek el a szaglószervükön. Egy negyedik csoport tagjai bárhogy lélegezhettek.

A diákoknak rövid videofelvételeket mutattak, amelyeken emberek nevettek, közömbös arcot vágtak, vagy ásítottak, és a kutatók számolták, hogy közben hányszor ásítottak a résztvevők. A kizárólag orron át lélegzők csoportjában senki nem ásított a kísérlet során, miközben az összes többi csoportban a résztvevők csaknem fele ásított. Ez azzal lehet összefüggésben, hogy az orron át való légzés során a vér a szaglószerv belsejében lehűl, így nem igényel további hűtést, például az ásítás segítségével - írják a kutatók. Egy másik kísérlet során ugyanazokat a filmeket vetítették le, miközben a nézőket arra kérték, hogy egy hideg vagy meleg, illetve szobahőmérsékletű csomagot szorítsanak a homlokukhoz. Akiknek a hideg csomag jutott, azoknak nem kellett ásítaniuk.

A másik két csoport tagjainak egyharmada viszont ásított. Az eredményekből a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy az ásítás az agy hőszabályozásának eszköze, és a környezet hőmérséklete csakúgy hatással van rá, mint a bonyolult logikai feladatok. Akinek tehát hideg fejre van szüksége, nyugodtan ásítson!

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!